Category: Edzésnap (page 4 of 9)

Edzések, vér, verejték, izomláz. Meg a lelkem.

Bike porn, azaz welcome home, KicsiKocka!

Említettem ugye, hogy ha a fejembe veszek valamit, azt elég nehéz belőle kiverni. Ennek következtében gyorsabban sikerült beszerezzek egy országútit, mint sejtettem. Íme, ő az új szerelmem:

20161211_140506

Köszöntsétek szeretettel az új jövevényt, Traktor kistestvérét, KicsiKockát!

Mivel olyan rém türelmes természetem van, persze, hogy úgy terveztem, hogy azon nyomban kipróbálom. De hát ugye mindig történik valami: amint aláírtuk a szerződést, a tinta gyakorlatilag még meg sem száradt a papíron, amikor elkezdett esni… Miután kidühöngtem magam, hogy ez nem ér, és egész délelőtt verőfényes napsütésben próbáltam magamhoz térni a szombati bónusz-munkanap után, pont most kell esnie, elállt és nagyjából fel is száradt az út. Gyanús lehetett volna, hogy teljes szélcsendben ez ugyan nem szárad fel, de hát ennyi eszem azért nincsen.

Szóval gyorsan útra keltem, és hát jelentem, imádom. Nyilván a sok km tapasztalata is lendített a helyzeten, de sokkal biztonságosabbnak éreztem, mint számítottam rá. Oké, még nem érzem, hogy Dobogókőről ötvennel fogok leszáguldozni, de ami késik… 🙂

Ellenben a kaland velem az élet jegyében, elindultam a 2-esen: szokásos edzőútvonal, ezerszer jártam rajta. Node, fúj a szél (nem kicsit), sötétedik (nem kicsit), nosza menjünk a Duna-partra, a bringásútra! Hát persze, mert a Duna-parton nem fúj a szél, ugye? Mindenesetre mikor oldalbakapott a szél, kicsit elkezdtem tartani tőle, hogy azon lapított küllőstül fog belefújni a Dunába. Inkább úgy döntöttem, hogy megyek vissza a 2-esre. Szóval fogtam magam, és eltévedtem. Bebolyongtam az üdülőövezetbe, amit onnan lehet megismerni, hogy nincsenek leaszfaltozva az utak. Úgyhogy a zsírúj országútival, 23-as gumival szép lassan ki-cyclocrossoztam a főútig, miközben röhögtem magamon, hogy hogy lehet eltévedni Gödön…

Mire persze sikerült hazaérjek, teljesen besötétedett (pedig toltam neki, 170+ bpm, kocsik között szlalomozva), de az eltévedés ellenére is olyan tempóval mentem, mint montival ritkán. Szóval azt hiszem, ez szerelem.

 

Note to self

Megjegyzés: ha még egyszer kiejtem a számon a “szeretek görgőzni” szakkifejezést, ér idejönni és megpofozni, hogy ne beszéljek ennyi hülyeséget.

Részletek: a harmadik napon kezdtem el szenvedni, hogy milyen szörnyű is az én sorsom, hogy már megint a görgőn vagyok. Pedig csak 45 perc recovery volt, de elképesztően nagy szenvedés volt. Úgyhogy ma 1:15-öt fogok, mert olyan vagyok, mint a kiselefánt, nehezen tanul és könnyen felejt.

We should just turn back time

Egészen kalandosra sikerült a hétvégém, de a lényeget egy mondatban tudnám összefoglalni: ODAKINT FAGY!!!!

Szombat reggel konstatáltam, hogy a szélvihar nem tűnt el teljesen, és szédületes, 18 km/h sebességgel száguldok Verőce felé, miközben letépi a szél a fejem. Kicsit féltem is, hogy ekkora tempóval hogy tartom meg a gépet egy hirtelen fékezéskor, de szerencsére másik idióta szerencsés sporttárs nem tűnt fel az úton.  A végeredmény gyászos, választhattam, hogy épeszű tempót megyek vagy tartom a pulzust, és hát az utóbbira esett a választás. Train slow, race fast, a race pedig még olyan messze van, hogy van időm várost nézni.

Vasárnapra mérséklődött a szél, és átléptem a bűvös 20 km/h sebességet (fordítok nem-bringásoknak: ez az, amit Mari néni a teszkós biciklire gumipókozott gázpalackkal még megerőltetés nélkül tud tartani),  így csak a repkedő mínuszok miatt fagytak el a lábujjaim.  Egy külön életérzés a dérlepte fűcsomókat, és befagyott pocsolyákat kerülgetni…

A hétvége tanulsága, hogy egy órát bárhogy ki lehet bírni, de legkésőbb hétvégéig kell egy kamáslit szerezzek (addig ugye nem megyek ki edzeni, a görgőn meg elvagyok azért nélküle),  illetve, hogy ha bentről nézve fáj is a szívem, hogy milyen szép idő van, és  csak jó lenne kint tekerni, igazából ez teljes átverés. Tömören: fanatikus hülyegyerek. 🙂

 

This Is The Begining

Hello December, hello görgő!

Elérkezett a várva várt december, ezzel pedig a görgőzés is. Sipi már írt róla odaát, hogy mekkora buli is a görgő, de mivel olyan vagyok, mint egy aranyhal, ezért már rég elfelejtettem, hogy igazából ez milyen mocskosmód tud fájni, akkor is, ha igazából nem.

A változás tavalyhoz képest (azon túl, hogy képes vagyok hiszti nélkül végigülni egy órát Zoli országútiján, ami pont nem jó sem méretben, sem formában), hogy új a görgőnk, mégpedig egy Elite Qubo. Előnye, hogy végre tudok normálisan ellenállást szabályozni, mert ez már folyadékos és nem mágnesfékes, valamint annyival csendesebb, hogy a szomszédok se dörömböljenek, hogy miért szól már megint az industrial techno.

Ami viszont nem változott, hogy ugyanúgy egy kis zárt szobában vagyok, az ajtó és a szekrény között, tehát nem annyira jár a levegő, ezért pont jól imitáljuk a nyári 50 fokot a mezőn, ahol nulla szél jár, de legalább meredek. Mondjuk a kilátás nem olyan jó, de hát mégiscsak tél van. (Na meg itt nyekergek már megint, amikor ma az volt a bajom, hogy az irodában a fagyhalálra készültem. 24 fokban.)

Elsőre azért a pulzuskontroll inkább csak vágyálom volt, mint valóság. Nos, hosszú még ez a tél…

Illetve a hétvégi edzéstervemen felnevettem, amikor megláttam. A mai görgő ugyan semmi extra, de a további két nap ki kell mennem az utcára. Peti szerintem nem nézett időjárást, mikor ezt le bírta írni. Node ez nem teremsport, kérem szépen.

Tehát az én adventi kalendáriumomban december 23-ig minden nap valami meglepi vár, hogy felkészült legyek mind testben, mind lélekben az Ensportos teljesítménydiagnosztikára. Kinek mit hoz a Jézuska…

Elvonási tünetek

Kezdjük is azzal, hogy ma reggel az elvártnak megfelelő, hatalmas lendülettel vergődtem ki az ágyamból: jeges hétfő reggel, amikor a legszebb álmomból ébreszt az óra, és az első mozdulattal zuhanok vissza, mert még azért izomlázam is van.

Mikor sikerült felkászálódni, és a reggeli kávémat is elkövetni, a kanapén ülve elméláztam azon, hogy ooolyan szépet álmodtam:

Sipivel és egy nagy csapattal voltunk bringázni, és Sipi mutatta nekem az utat, hogy csak engedjem neki, és lemegyek. Nem is volt baj, leszámítva, hogy nem volt rajtam bukó, és a bal lábammal nem tudtam becsatolni, de hát annyi baj legyen, volt erdő, meg kicsiTraktor, meg szép napos idő…. aztán felébredtem és el kellett indulni munkába.

Gyanítom megártott a szombati futkosás az erdőben, mert most meg visszahúz a szívem. Közben már csak pár napom maradt az első görgőzésig. Mondjuk az már jó lesz, az annak a jele, hogy egyre közelebb kerül a szezon 🙂

Hogy is van? Még 180 nap a Szilvásig!

#ThrowBackMonday

Jó kis Mátra, még ez is hiányzik, bármennyire is fájt

Jó kis Mátra, még ez is hiányzik, bármennyire is fájt

Back to basics

 

Tegnap találkoztam Petivel, hogy átbeszéljük az idei év eseményeit, és a jövő terveit. Felkerült a léc, jó magasan van, egyelőre nyugodtan átférek alatta 🙂

Szóval a tavalyi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem vagyok teljesen tehetségtelen, és ha elég munkát befektetek, akkor akár még fejlődni is lehet.  Peti szeretné a helyezéseimet úgy nagyjából lefelezni (kac-kac). Azért ép ésszel átgondolva ezt, az első 5-ben végezni nem irreális, de hát jövőre még meghagyom Vikinek a dobogó legfelső fokát 🙂

Egyébként pedig félelmetes látni Peti szemében a csillogást, amikor megjegyeztem, hogy karácsonykor másfél hétig szabadságon leszek, mert így hosszabb/keményebb edzéseket is betervezhet. Nekem ez lesz a karácsonyi ajándék. Ezen kívül, néhány hét múlva a rettegett lépcsőteszttel zárhatom az évet, hogy pontos számokat lehessen beállítani az edzésekhez. Az mondjuk még fájni fog, de hát most mit tegyek, a szépségért ötödik helyért szenvedni kell.

Beszélgettünk a versenytaktikáról is: az egy dolog, hogy Zolival épp ellentétesen működünk, és nekem a szociális foglalkozás verseny előtti este nagyon fontos, de muszáj lesz vinni egy segítő kezet* , hogy ne egyedül rajtoljak, és valaki figyeljen rám is, ne csak én rohangáljak mindenki után.

Tehát kemény évnek nézek elébe, és a tanári kar sajnos ismét szerepet kapott, de hát majd csinálok sütit. Vagy ha azt szeretnétek, akkor inkább nem, majd eldöntitek 🙂

Viszont cserébe egy hetem maradt lógni, és halkan mondom, hogy ezen a héten alaposan ki is használom a dolgot: eddig hétfőn voltam a bringásfocin, és kész… Egy kicsit lelkiismeretfurdalásom is van, épp emiatt a ForzaRacingTeam meghívásának nem is tudtam ellenállni, és a tervek szerint szombaton felmegyek meghalni túlélőtúrára szóval szaladgálni a HHH-ra.

 

 

* Mi történik, ha a plüssmacinak leszakad a keze?
Belenyúl a fiókba és előveszi a takarékszövetkezet. #nixinapivicceisback

What a wonderful day

Mostanában a munkahelyemen elszaporodtak a feladatok. Itt az év vége, még gyorsan be kell fejezni azt is, amit el sem kezdtünk. Ennek eredményeképpen estére már úgy zsibbad az agyam, hogy nem annyira tudok gondolkozni.

Ilyen napokra van kitalálva a görgőzés – „sajnos” otthon még nem állítottuk fel az edzőközpontot (valami érthetetlen oknál fogva Zoli nem akarja, hogy a méregdrága, új gumiját koptassam a görgőn. Elképesztő.), így muszáj, volt elmenjek a konditerembe. Semmi másra nem vágytam, mint egy óra agyatlan, szigorúan monoton mozgásra, mellé pedig szintén agyatlan, és a lehető legkevesebb dallomot tartalmazó zenére.

Mivel a futás nem játszik, maradt az ellipszis tréneren egy óra intervall edzés. Szinte újjászülettem utána, képes lettem akár összetett mondatokat is alkotni.

Illetve, mivel régen írtam receptet, kettő is eszembe jutott. * Update: biztos be voltam tépve, de itt csak egy van. Fogalmam sincs, mire gondolhatott a költő.

Egyrészt kedd este, miután halálosan átfagyva hazaértem, kitaláltam, hogy nekem itt és most forró, csípős leves KELL. Ebből lett az ázsiai jellegű, dobálj bele mindent, amit találsz leves. Részleteiben az alábbiak:

Aprított fokhagymát, hagymát, gyömbért elkezdtem pirítani. Szórtam rá kurkumát, őrölt köményt, curry port, sáfrányos szeklicét, egy kanál szójaszószt és egy kanál halszószt. Ezeket kicsit összefőztem, utána rádobáltam egy kockázott édesburgonyát és egy kis sütőtököt. Amikor kicsit ezek is megpirultak, felöntöttem vízzel, és szentségtörő módon egy zöldségleveskockával. Amikor már majdnem megfőttek, elmorzsoltam egy könnycseppet szárított chilit, beledobtam egy marék gombát, és maradék fagyasztott zöldborsót. A végén úgy 25 deka kockított csirkemellet is. Mikor minden megfőtt, felöntöttem egy kókusztejet. Ebből mondjuk mehetett volna több is, de kizártnak tartottam, hogy még egyszer kimenjek a hidegbe.

Nos, ebből úgy számoltam, hogy akkor majd én jól viszek másnap ebédet. Hát, annyira jól sikerült, hogy végül majdnem az egészet megettük…

Kép nincs, mert hát sok minden volt, csak dekoratív nem, de ez ugye jellemző a kajáimra.

How to be a mountainbiker?

Régi video, de akárhányszor előkerül, és mindig mosolyt csal az arcomra:

Illetve van országútis verziója is:

Azért lássuk be, az irónia mögött egy kicsit mind magunkra ismertünk… 🙂

Egyébként kicsit uborkaszezon van, nehéz ilyenkor a versenyszezon után – alapozószezon előtt témát találni. Ilyenkor van idő elmélkedni, kitalálni a következő lépéseket, és terveket szőni a világ leigázására. Illetve nézni kifelé az iroda ablakán, hogy ilyen szép, napos időben inkább az erdőben kéne az avarban feküdni, mert mégis ott volt az a kő túrázgatni, utána forralt bort inni és megvitatni az élet nagy kérdéseit, pl. milyen kereket is vegyek jövőre.

Ehelyett korán sötétedik és már nincs idő kimenni munka után, nagyon hideg van, és még elő kell túrni a téli ruházatot, illetve lógni, amíg lehet, és nem kell görgőre mászni.

Juteszembe, van új görgőnk! Zoli szerezte, ez már nem mágnes, hanem folyadékos, és a bringa saját váltójával lehet az ellenállást szabályozni. Mondjuk ez nekem biztos fájni fog még, de legalább a görgő csendes, és jobban hallani a zihálásomat vidám nevetgélést 160+ bpm-en.

Szóval akkor hajrá november!

Time to say goodbye

Na jó, nem megyek messzire 🙂

Továbbra is tart az offseason, így jelenleg semmilyen bringás témával nem szolgálhatok. Addig meg kiteregetem a magánéletem, végülis erre jó a blogírás.

Szóval, decemberig nagyon ráérek mindenre. Egyrészt a háttérből meghódítjuk a világot, másrészt pedig megint utazom.

Szokás szerint sikerül nagyon egyszerűen megoldani a barátnőimmel a találkozót, mert hárman három különböző helyszínről, teljesen eltérő időpontokban érkezünk London különböző reptereire ma délutáni kezdéssel, holnap estével bezárólag. Én kiválasztottam a legmegfelelőbbet: helyi idő szerinti hajnal fél kettőre fogok a belvárosba érni. Nyilván boldog mosollyal az arcán fog várni Ági barátnőm az állomáson…

Cserébe van nálam ipari mennyiségű TúróRudi, kolbász, és egyéb, a hétvégéhez nélkülözhetetlen alkatrész, lefizetni Ágit és Gábort, hogy még az éjszaka közepén is befogadjanak.

Hétfő este jövök, addig semmi jót ne halljak!

Visszaszámlálás indul, 5 óra a London Grand Prix indulásáig!

KarbON

 

Most, hogy itt az ősz, ideje kicsit tuningolni a bringát. Már említettem, hogy sikerült egy hiperszupermenő karbonkormányt szerezzek* elég jó áron. Zoli fel is pattintotta egyik este, és „véletlenül” fordítva tette vissza stucnit is. Így már nem csak hogy menő a bringám, de újra kell tanuljak lefelé jönni. Mondjuk így, hogy hideg van, sötét, és szombaton is dolgozni kell, még nem tudom, mikor fogom kipróbálni az új konstrukciót.
Azért az persze, hogy nem maradhatott szó nélkül, hogy az Eaton kormányra mennyire vérciki feltenni egy rém gagyi csengőt. Jelenleg azonban a cél szentesíti az eszközt, mert hiába kiabálok a hatéves kisgyereknek/pébépalackot szállító nagymamának a falubikeon/félrészeg Józsibának a kocsmából hazafelé, hogy balról, nem fogja érteni, hogy mire célzok. így most ez van, és majd alkalomadtán veszek egy menő csengőt. Mondjukilyet.
Mára csak ennyi futotta a blogírásból, mert izomláz van a hátamban, és amúgy se történik ilyenkor semmi említésre méltó. Leszámítva, hogy hamarosan másról sem fogok írni, minthogy hideg van, és sötét van, és tél van, és milyen sanyarú az én sorsom.
*Úgy értem, Zoli elment venni egy nyerget magának, és hozott egy karbonkormányt is.
Older posts Newer posts