Tegnap estére jól felhúztam magam. Nem tudom, említettem-e már, hogy mennyire utálok falun lakni…

Tehát miután reggel a MÁV megszívatott, és ezért lekéstem a vonatomat, amivel beértem volna időben munkába, (nem, nem tudtam korábban indulni, átszállás miatt nem értem oda), úgy döntöttem, hogy akkor úgy döntöttem, megyek inkább kocsival. Mikor meg hazaértem az őrületből, akkor meg a házimunka borult rám, amitől kapásból lettem idegbeteg, szóval inkább elmentem bringázni.

Mondjuk kár is lett volna kihagyni, szép idő is volt, nulla szél, alig forgalom, naplemente. És mire hazaértem, le is nyugodtam. Hiába, ez ilyen stresszlevezető nálam. Lehet van köze hozzá, hogy 160 bpm fölött már nincs időm a házimunkán gondolkozni 🙂

Közben kaptam jótanácsokat Petitől, hogy mégis hogyan fogom túlélni a Mátrát. Most gondolatban többször bejártam a pályát, a nehéz részeken is lejöttem. Felfelé úgyis tolni fogja mindenki az én mezőnyömben, hiszen én felfelé vagyok erősebb, lefelé szoktak utolérni. Kicsit nehéz, mert nem emlékszem pontosan, hogy melyik rész melyik után jött, de nagyon igyekszem mentálisan is (ki)készülni.

És akkor gyakorlásnak a rövid táv szintrajz: