Tehát hazaértünk a nyárból, és elég szomorúan konstatáltam, hogy itt bizony ősz van.

Ahhoz képest, hogy augusztus van, bejött a hideg, reggelente elfér a kiskabát, és az esti edzésen is jól vagyok háromnegyedes nadrágban. Eléggé nehezményezem ezt az időjárást, nem tudom, említettem-e már, hogy nem annyira viselem jól a hideget. (20 fok alatt hűvös van, 15 fok alatt pedig határozottan hideg. Szerintem nem a megfelelő szélességre születtem.)

Mindenesetre tegnap kicsit belehaltam az edzésbe, állati nehezemre esett megmozdulni. (Illetve jó úton vagyok megint a fejben szétesés felé, de majd csinálok magammal valamit. Még nem tudom mi lesz az, de az legutóbb is bejött.) Már bringán ültem, amikor még mindig úgy éreztem, hogy ez ma nem, inkább hazamegyek. Szerencsére győzött a bennem élő maximalista törpe, és így végigcsináltam, sőt, a második fele mondhatni jól ment. De attól még fájt és Peti egy hajcsár 🙂

Most viszont arccal a falnak, akarom mondani a Mátrának, jön a pályabejárás. Tavaly azt végigszenvedtem (Zoli is velem, nem tudom melyikünknek volt rosszabb), mert mocskosnehéz a terep, vagy legalábbis emlékeim szerint az volt. Aztán azóta sok víz lefolyt a hátamon, csak könnyebbnek fogom érezni. Főleg, hogy alakítottak is a pályán és egy elég nehéz rész került ki. Állítólag, aztán majd most hétvégén megnézzük. (Ha a csodálatos időjárásunk is így akarja.)