Szerintem minden bringás nevében mondhatom, hogy kezdjük unni a görgőzést… A tegnapi lustaságom meghozta gyümölcsét: egy nap maradt a hétvégéből, és megint dolgok esnek az égből…

A szombati munkanap rettenetesen megterhelt, ráadásul a hatékonyságom is hagyott némi kívánnivalót maga után. Ugyan hazaértem 3 körül, tehát ha megerőltetem magam, még pont ki tudtam volna menni lenyomni az edzést. Ehelyett Zoli meggyőzött, hogy a hideg szél helyett, ami letépné a fejem és simán arrébbrak az úton, inkább aludjak kicsit. Az alvás meg nagyon fontos egy sportoló (hú, de nagyképű lettem) életében,  így nem kellett sokáig győzködnie. Így mire felébredtem, elmentünk bevásárolni, hogy legyen mit megenni, besötétedett és marad a görgő. Megint. 

Az edzés így egy katasztrófa volt. Eleinte nem ment fel a pulzusom, utána meg le nem ment (éljen a pulzuskontroll!), utána a görgő ellenállás szabályozója nem működött… jól fel is hergeltem magam, hogy na majd ma letépem a pedálokat. 

Erre nem esik az eső? (Segítek, de.)

El is megyek vasalni, mert elég shoking, ami rám vár (Ééééérted, SOK-ING…)

—–

 Update: Délutánra felszáradt az út (vagyis inkább már nem esett rá több víz), így kijutottam a lakásból! Sőt, annyira hatékony voltam, hogy a már szétkopott SPD-t kibányásztam a rákövült sár alól és feltettem egy újat, így lett egy új cipőm. Vagyis lett egy cipőm, ami még mindig szakadt, de szépen csillog a talpa és ha becsatolok, nem old ki egy rossz mozdulatnál. Na jó, magunk között szólva azért elgondolkoztam, hogy vajon mennyivel lesz szorosabb és ki tudok-e lépni időben. Nincs is szebb látvány, mint szép komótosan eldőlni azért, mert nem tudod levenni a lábad a pedálról.

Koszos SPD vs. csillogós SPD

Maga az edzés igen szórakoztatóra sikerült, 4×15 perc 160-as pulzuson. A helyi hegyen fel-le, és miközben hallgattam a tavaszi madárcsicsergést, közben végigszidtam mindenkit, aki kitalálta, hogy nekem bringázni kell (meg azt is, aki szerint edző kell), és amikor már kellően fájt, még hátra volt 10 kicsi sprint. Oké, olyan gyors vagyok, mint a reumás csiga, de végülis train slow race fast (szóljatok már rám, hogy ne hordjak össze enniy okosságot), szóval most még ráérek. Így kicsit több mint két és fél óra lett, a végén pedig sikerült hazavonszoljam magam, ami végeredményben sikernek tudható be.

 Most pedig arra vagyok képes, hogy üljek a kanapé sarkában és sajnáljam magam.Gyerekek, a sport jó, értem? Bár azt még nem tudom, hogy holnap hogy jutok fel az első emeletre a munkahelyemen…