Page 2 of 17

Miss U less, see U more

Nagyon izgulok, ugyanis uton van ide a Kiskocka! Hivatalos adatok szerint csutortok reggel erkezik, szoval mar csak negyet kell aludni es maris egyutt leszunk. Ennek oromere izgalmamban megrendeltem az uj cipomet meg az uj bukomat is. Es egy uj pedalt. Mar latom magam elott, hogy mekkorakat fogok esni… 🙂

Amig varom a Kiskockat, azert tovabbra is eljarok futni, peldalul mult het vegen is. Az mondjuk eleg izgalmas volt, gyakran terveztem ujra, es vegulis egyaltalan nem ott voltam, ahol gondoltam, de legalabb sokat mentem. Sot, kiderult, hogy itt is lehet felfele menni. Meg az is, hogy ha sokat esik az eso, akkor a sar is eleg mely lesz (ki gondolta volna…). Meg hogy ha ugy mesz, hogy nini, ott egy trail, akkor nem mindig ott kotsz ki, ahol szamitottal ra. Foleg, ha bozotosnak alcazza magat az osveny, es eloszor elo kell csalogatni.

Hetkoznap igazabol annyira faradt vagyok, hogy estenkent ha ki is jutok futni, elegge agyatlanul, abban meg nem sok az izgalom. Azert nagyon erzem a joga meg az erosites hianyat. De mar tudom, hogy hol a joga terem, ahova be kene kukucskaljak, de meg gyujtom a batorsagot. Addig is Moni ir nekem gyakorlatokat, mert nem csak en szeretem ha faj. Masok is azt szeretik, ha nekem faj. Minek az embernek ellenseg, ugye… 🙂

Jaigen, megerkezett a biciklilakatom is meg a kiselefantos jogaszonyegem is, vegre ujra megtaposhatom oket! Biztos annyira hianyoztam nekik, mint ok nekem 😀

Tegnap viszont ellogtam az edzest, mert muszaj neha szocializalodni is. Az oroszaimmal elmentem Marlowba, ami egy kozeli kisvaros. Cuki meg minden, de megolne az unalom, ha ott kene lakni. Ellenben messzirol lattam, hogy a fonokom* nem viccelt, valoban vannak ott puklik, amiket meg lehet maszni intervall celjabol. Es ennek en most meg orulok….

Mindenesetre ma megembereltem magam es a porcikaim akarata ellenere is mar delelott elindultam hosszabbat futni. Meg csutortokon Xeonnal talaltunk egy szigetet, de be volt zarva a kertkapu, ami a hidhoz vezet, igy nyilvan egyertelmu volt, hogy ki kell deritenem, mi van ott. Na, most a kertkapu nyitva volt, csak a sziget nem, mert mindenfele vadallatok feszkelnek rajta. Majd juliusban ujra megnezem…

Tehat elindultam a Temze mellett a masik iranyba, amerre mar jartam, csak nem eleget. Nagyon kis cuki osveny, amin ha nem figyelsz, konnyen a vizben talalod magad. Egeszen Cookhamig** megy, ahol szinten kicsit elbolyongtam, majd visszafordultam bizva benne, hogy megtalalom a hazavezeto utat. Nos, elsore sikerult!

Ezzel egyutt egeszen sikeresnek konyvelem el a mai napot, 14 km, 6 percen beluli atlaggal. Magam is meglepodtem, meg a vegen kiderul, hogy nem teljesen remenytelen az a felmaraton. Lassan nevezni is kene valamikor juniusra. Xeon megigerte, hogy lefutja velem (= pingvineket megszegyenito csucsteljesitmenyu totyogassal elsetalgat mellettem, mig en 180 es a halal kozott vergodok), en meg szavan fogom, ha mar ilyen felelotlen 🙂

A kicsi szivem meg futas kozben kicsit hasadozott, egyreszt mert ma volt a Zselic Maraton, en meg nem voltam ott, masreszt meg mert csomo bringassal talalkoztam. Jo lenne loni valami kis csapatot, mar csak azert is, hogy elo emberekkel is beszelgessek. Verseny meg biztos lesz masik is, de azert na. Vannak dolgok, amik hianyoznak.

 

 

*teljesen veletlenul kiderult, hogy olyan helyen dolgozom, ahol a kozvetlen fonokom orszagutizik/zott. 

** ez most igy nyilvan nem mond semmit, de az a kozeli nagyobb varos. Viszont azt lattam, hogy folytatodik az ut, csak kicsit keresni kell. Ugyhogy ha mar nagyon kemeny vagyok es keves a 14 km, van hova tovabb.

This is the beginning of a beautiful friendship

Bekoszones helyett szeretnem elovetiteni, hogy most az van, hogy elfogytak az ekezetek. Szova elore is elnezest, de mostantol nem sok é meg á lesz a bejegyzesekben.

Mindenesetre megprobalok ujra itt lenni, mert csomo minden tortent, aminek semmi koze a bringazashoz, de az eletemhez meg igen, ugyhogy barmennyire is orultetek (vagy nem), nem szabadultok tolem ilyen konnyen. 🙂

Szoval neki is esnek a kulonkiadasnak, ugyanis most Angliabol jelentkezem. Elesebb eszu olvasok kitalalhattak, hogy ez az oka az ekezetlensegnek is (vajon van ilyen szo?), illetve annak, hogy most nincs bringam. Vagyis van, de mas a korzetszamunk, ugyhogy az nem megcsalas.

Ugy egy honapja ugyan megprobaltam a Kiskockat eladni, de mivel nem jott ossze, remenyeim szerint hamarosan ujra egyutt leszunk. Addig is bringacolibatusban vagyok, es jobb hijjan futni jarok. Meg nem is baj, hogy az elso ket hetben nem volt bringam, mert egyelore abban sem vagyok biztos, hogy melyik savban kell merre menni. Viszont eddig csak egyszer dudaltak le, mert nem arra neztem, ahova kellett volna. Hulyebiztosak, itt leirjak  a foldre, hogy nezz balra, hogy a hulye turista akkor is jobbra nezzen.

Visszaterve a futasra, parszor mar voltam felfedezni a kornyeket. Szerencsere van sar! Mondjuk az lenne a fura, ha nem lenne, ennyi esotol…. Ellenben a ket het alatt, miota itt vagyok, kizarolag a hosszuhetvegen esett az eso, nehogy lehessen valamit csinalni. Cserebe ma mar majdnem lattam az arnyekomat.

Az a jo, hogy  itt falun egyreszt nincsenek tavolsagok, masreszt meg gyakran jut eszembe Sipi kedvenc mondata: nini, ott egy trail! Nehez kitalalni, hogy ahol trail van, eso, es szantofold, ott lesz bokaig ero mocsar is…

Mindenesetre hetvegen mar eltevedtem a Green way to Cookham-on (ez egy egesz jol jelolt turistaut. Van sarga, meg lila, meg a bringautak szamokkal). Vagyis nem tevedtem el, csak nem ott voltam, ahol gondoltam. Marmint kivetelesen tenyleg nem volt veszes, de mivel a terkepen nem letezett ez az ut, kicsit meccses volt visszatalalni. Mindenesetre tok jo, parszaz meterre a lakastol mar indulnak a random utvonalak, szoval ideje lesz pontosabban utananezni, merre is vagyok arccal.

Tulajdonkeppen ez egy keprejtveny. Rajta vagyok en is, megtalaltok? 🙂

A mai futast akartam igazabol elmeselni, mert az ugy volt, hogy nekiindultam, hogy na most en elmegyek Bray-be, ami nyugatra van, Windsor fele feluton. Mintha emlitettem volna, hogy sokat esik, igy az aluljaro, amerre mentem volna, pont viz alatt volt, ugyhogy mas fele kerultem. Magam is meglepodtem, amikor kikotottem a Temzeparton, de ha mar ott voltam, akkor nekiindultam a River road-on, amirol mereszen azt felteteleztem, hogy a folyo mellett futhat. Nem is tevedtem nagyot. Sot, amikor veget ert az aszfalt, mutatta a tovabb a kis kocsog sarga nyil, hogy nini, ott egy trail. En meg mentem, ugyhogy ismet sikerult elmeruljek a sarban. Na jo, igazabol annyira kis cuki utvonal volt, hogy nem birtam ki, es mentem rajta tovabb,es mint kiderul, pont Bray-nel fordultam vissza, csak a masik oldalon. Meg nem en voltam az egyetlen hulye, jottek szembe masok is.

Vasuti hid, meg lakohajo. Ja, meg Temze is.

Mikor visszaertem az aszfaltra, a mar ismeros iranyba mentem tovabb a parton tudvan, hogy hazavezet az ut. Vagyis nem haza, de lehet arra is kerulni. Veletlen talaltam egy hidat, ami meg egy pici szigetre vezetett. Olyan mint a Margit-sziget, csak sokkal kisebb, meg van egy gat a vegen. Monjduk az eleg jol nez ki.

Ugyhogy miutan korbefutottam a szigetet (ez azert nem akkora teljesitmeny) azt vettem eszre, hogy a tuloldalon bizony dombok vannak, es oda el kell menni. De ma inkabb hazafele vettem az iranyt.

Ez vagy valami vagy megy valahova. Mindnesetre a szigeten talaltam 🙂

Csak 9 km volt a kaland, de mar latom a kovetkezo utvonalat.

Egyelore nagyon tetszik a videki Anglia hangulat, foleg, hogy nem vagyok messze a civilizaciotol. Tervek vannak, iden megvaltozott korulmenyekkel, de mar erzem, hogy kell a rendszeres edzes es ki kell hasznalni, amig idobe is belefer. Kesobb jelentkezem 🙂

Új év, ugyanaz az élet

Immáron harmadszorra is nekifogok ennek a bejegyzésnek, úgyhogy már látom, ez az év sem lesz könnyebb 🙂

Ugyan nehezen, de összejött, hogy december 31-én még egy utolsót bringázzunk, bár az időjárás nem volt különösebben kegyes hozzánk. Így egy reggeli össznépi forraltborozás és esőtánc eljárása után tudtunk elindulni, majd a vizes aszfalton bemutattam az év performanszát: síkon elesni montival. Mentségemre szóljon, hogy undorító idő volt, és kicsúszott az első kerék. Szóval tulajdonképpen egyszercsak azt vettem észre, hogy a földön fekszem.

Ezzel sikerült is lezárni az évet, végülis túléltem komolyabb sérülés nélkül. Cserébe nem is éreztem a hatalmas fejlődést. Minden versenyen gyorsultam az előző évhez képest, szóval azért nem állíthatom, hogy semmi nem történt, de azért van még hova.

Összesen majdnem 4000 km jött össze (egy kicsit kevesebb, mint a 2016-os), viszont hoztam két dobogós helyezést, elkezdtem (újra) futni, és most már egy hangyabokányival gyorsabb vagyok egy reumás lajhárnál.

Valamint ideje az újévi fogadalmakat megtenni:

  1. Világbéke (jó, ez már tavaly se jött be)
  2. Lefutok egy félmaratont (ha már bringás blog, mi más is lehetne a cél…)
  3. Több jóga, kevesebb stressz
  4. Több külföldi verseny. Salz marad, idén megpróbálkozom felkészülni az E távra, aztán majd a nevezés előtt meglátjuk. Mellette jó lenne egy-két szlovák versenyt megnézni.)
  5. Túrák a hegyekben. Gyalog is, meg bringával is, ahogy adja. Néha egyedül.*
  6. Rendszer, fegyelem, kitartás (nemröhög)
  7. Nem nyekergek annyit, inkább próbálok a pozitív dolgokra fókuszálni

Idén úgy döntöttem, hogy edző és előre megírt edzésterv nélkül vágok neki. Meglátjuk, hogy így még mindig kezdőként mire jutok, és hogy alakul ez az év. Tervek mindenesetre vannak, meglátjuk merre visz az élet.

Mindenesetre az év első napján már sikerült a bringázást ellógni (=átaludtam a világos órákat), de legalább egy szigetkörnyi futással sikerült nyitni.

Szóval szeretettel köszöntöm 2018-at!

 

*Erről csak azt szeretném elmesélni, hogy eltévedtem a Hármashatár-hegyen. A Panoráma körön. Igen, ott, ahol mások futni szoktak egy lazát, én beleveszek a bozótba. Hiába, tájfutónak születtem. (NEM)  

Lánya…holabringám??

Múlt héten ugyan sikerült felavassam az új „téligumit” Disznófő felé, de annyira jeges volt minden (én meg ugye parás), hogy inkább aszfalton gurultam le (valamint fagytam szanaszéjjel), minthogy hógolyó formátumban tegyem ugyanezt a hegyoldalban. Azóta a bringák a falon lógnak…. Odáig sikerült eljutni, hogy az országútit elvittem anyukámhoz, ahol van hely görgőzni, és a szomszédnéni sem kap infarktust, ha nekiállok szobabiciklizni. De valahogy idén erre a görgő dologra még nem vitt rá a lélek…

És akkor ennyit a bringákról, mert gyakorlatilag többet járok gyalog, mint két keréken. Ez meg azért mégiscsak kezd kínossá válni, hát milyen dolog lányabringán néven blogolni, ha a ritkuló bejegyzéseimben is csak minden másról írok? Mindenesetre most renitenskedem, és az idei szezont igyekszem egy kicsit változatosabbá tenni. Úgyis azt mondják az okosok, hogy érdemes váltogatni a sportokat.

Ennek megfelelően, a továbbiakban az alternatív mozgásformákról: a legújabb, elképesztően menő kiselefántos jógaszőnyegem (amit a Mikulásbácsi hozott nekem) felavatásra került. Ez a jóga dolog eléggé bejött, még ha közben minden testrészem fáj is. Ettől függetlenül érezhetően jót tesz, úgyhogy a téli szezonban biztosan rá fogok állni a heti két alkalomra.

A futás pedig… nos, a Mikulás elhozta a karácsonyi ajándékomat is (<3), ami egy futócipő kupon volt, így az új szerzemény egy Asics Phoenix 8 lett. Ilyen szép rózsaszín, mert hogy is választhattam volna valami unalmas kék, vagy szürke cipőt 🙂

A héten már nyomtunk egy hosszú futást Sipivel (15 km körül, életem talán leghosszabbja), ami alapján úgy tűnik, hogy a térdem is kezd megbarátkozni azzal, hogy mostanában szaladgálni járok, és van remény arra, hogy tavasszal sikerüljön a félmaraton. Szombaton pedig parkettázás közben (kész a galéria, van rendes ágyam!!!) megegyeztünk, hogy vasárnap kiszabadítjuk a lovakat, és elmegyünk bringázni egyet. Ennek az lett a vége, hogy míg én Edit barátnőméknél hajnalig társasoztam, Sipi reggelig dolgozott játszott a szerverteremben, így délben sikerült beszélni, hogy akkor inkább passzoljuk a bringázást, de helyette egy Normafa-futást beiktathatunk kicsit később.

Ez így is lett, és ugyan az összes hó elolvadt, az avar kellemesen fagyos volt, így nem kellett bokáig a sárban gázolni. Nem futottunk végül sokat, de legalább némi szint volt benne (ezt még gyakorolni kell…), de maga az erdei futkosás tetszik, többet kéne menni. Most csak 9 km lett, a végén egy jutalom rétessel.

Lassan be fog állni a rendszer, és ugyan idén kipróbálom edző nélkül a felkészülést, de azért mindenképp igyekszem odatenni magam. Heti két jóga, két futás és két bringa a cél tavaszig, amiket igyekszem (lehetőségektől és időjárási viszonyoktól függően) odakint teljesíteni. Csak végső esetre marad a görgő és/vagy spinning. Bár Dávid óráit még mindig nagyon szeretem, azért csak jobb odakint tekerni 🙂

Szóval szez-ON, indul a visszaszámlálás: még 92 nap van tavaszig* 😀

 

 

*Ez egyébként csalás, mert csak 73, március 1-én már hivatalosan tavasz van, a visszaszámlálók meg egészen március 21-ig váratnak.

Téligumi project

Winter is coming.

Sőt, már itt is van.

Mivel két szezont futottak már a Traktoron a gumik, ideje volt lecserélni őket. Sipi szerint télire pont jó lesz a Michelin wild grip’r, én meg hallgatok a jó szóra, így gyorsan kértem is kettőt.

Sipi pedig balga módon belement, hogy segítsen a helyére rakni a gumikat, de csak mert már elhalványodtak az emlékei, hogy mekkora szívás is van az én kerekeimmel. Mindenesetre én Józsival (gyk. a műhelypumpa) és egy liter tejjel a hátamon átgurultam a műhellyé avanzsált irodába, hogy megejtsük a nagyszerzvizt.

Míg Sipi a saját bringáján Forma-1-es csapatot megszégyenítő tempóval cserélte ki a gumikat (amik persze első szóra helyükre pattantak), addig én nekiálltam szétszedni az enyémet. Aztán dühöngtem. Aztán kiborultam. Aztán letört két körmöm. Aztán kis híján levágtam az egész külsőt a felniről. Végül a heroikus küzdelemből én kerültem ki győztesen, és sikerült a három felniszalagot a rágyógyult gumitól megszabadítani (késsel-villával), és kiderült miért nem lehetett normálisan felfújni a hátsó kerekemet: a tej és a felniszalag gyakorlatilag körbenőtte a szelepet, tehát nem volt rajta átjárás. Remek…

Ezek után, hogy ne legyen egyszerű, az enyémhez nyilván kevés volt Józsi teljesítménye (edzeni kell azt a tüdőkapacitást), még volt két kör a benzinkúton.

De az este végére sikerült minden gumit a helyére tenni, és éjjel kétóránként kelni hozzá, hogy megforgassam 🙂 (Na jó, ennyire még én sem vagyok elvetemült)

Ellenben most szép nagy minta van a gumin = az aszfalton minden eddiginél lassabb leszek, de legalább tapad a hóban. Úgyhogy meglátjuk mi lesz ebből a télen, most már mehetek sarazni.

Mindenesetre ma futós nap van (és főleg munkanap, ami miatt nagyon sajnálom magam), viszont holnap csak meg kéne nézni, hogy milyen az idő az erdőben, úgyis régen estem pofára a sárban 🙂

 

5:59

avagy fut mint a nyúl.

Na jó, azért ne túlozzunk 🙂

Tehát az úgy volt, hogy mostánban ugye elkezdtem újra futkosni, és már nem a reumás csiga tempójában vergődöm, hanem akár futásnak is lehet nevezni a teljesítményemet. Viszont nagyon régen nem próbáltam ki, hogy mi a max, ami bennem van.

Mivel egész héten két jógán voltam, és ennyi volt a mozgás, ideje volt beiktatni valami aktívabbat. Azt terveztem, hogy reggel (délben…) elmegyek bringázni. Épp nekiindultam volna, amikor elkezdett esni. Nem nagyon, éppencsak annyira ,hogy ne legyen jó. Mondjuk így anyukám örült, mert meglátogattam, hogy lenyomjuk a szokásos anya-lány programot  (de egyél még, olyan vékony vagy, miért nem eszel, kérsz egy kis sajtot/húst/kenyeret/tésztát/krumplit?, az kevés, szedjél még, vigyél haza is, csomagolok…).

Szerencsére estére elállt az eső, és így legalább egy futást be tudtam iktatni. Úgy voltam vele, hogy akkor nézzünk egy versenynapot, egy szigetkör, ami a csövön kifér. Hát nem volt az a pulzuskontrollos, beszélgetős sétatempó, de megérte: mert kiderült, hogy a régi álmom, hogy egyszer 6 perc alá menjek, teljesült. Bemelegítéssel, hazafelé egy rövid sétával együtt is 8 km, 5:59-es átlaggal. Rettentő büszke vagyok rá. Réges régen (egy messzi-messzi galaxisban…) 7-7,5 percesekkel kezdtem. Annyira távol volt a hat perc, hogy teljesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha fogok tudni egyáltalán a közelébe kerülni.

Mondjuk ez holnap fájni fog, de megérte 🙂

Innentől viszont nem reménytelen, lesz ebből tavaszra félmaraton. Nem 6 percesekkel, de lesz. 🙂

 

 

Kamuposzt, avagy feltámadás 1.0

Halihóóó, van itt még valaki?

Lassan letépkedem a pókhálókat a blog sarkairól, és mielőtt még végleg átadná magát az enyészetnek, gondoltam bejelentkezem.

Néhányan már megjegyzéseket tettek, hogy ugyan miért nem tolom ide az arcom, úgyhogy nagyon kevés, ámde annál lelkesebb olvasóm kedvéért megpróbálom feltámasztani a blogot.

Tehát, röviden és tömören az elmúlt jó két és fél hónap termése az alábbi:

  • Voltam nyaralni. Sokat. Messze. Elképesztően csodálatosságos helyen jártam, Európa egyik legtávolabbi csücskében <3
  • Voltam sokat túrázni:
    • a Zemplénben: ide vissza kell menni, és Háromhután kell aludni egy világvégi kisházban.
    • a Mátrában: komolyan, nem tudom, hogy a Mátra utál engem jobban, vagy én őt, de ezt mindig megszívom. Még gyalog is.
    • Egyedül a Spartacus ösvényen, ééééés nem tévedtem el. Mondjuk ez felér egy kisebb csodával.
  • Már kétszer jártam fenn a hegyen sötétben bringával. Tanulság, hogy kell egy lámpa, mert ez jó buli.
  • Voltam Prédikálószéken. Ez így önmagában nem nagy szám, de az első út oda Sipivel volt, ami azt jelenti, hogy mentünk 1000 m szintet, de még csak a közelében sem voltunk, de többet vittem a bringát, mint tekertem. Másodszorra Annával mentem, fura módon vele 650 m után már a kilátásban gyönyörködtünk.
  • Újrakezdtem a futást. Egyrészt nagyon élvezem, hogy sokkal-sokkal gyorsabb vagyok, mint régen (=a reumás csiga és a narkrolepsziás lajhár szerelemgyerekénél), viszont újra fáj a térdem. Richárdnak hála kiderült, hogy valószínűleg ITBFS a probléma gyökere. Jó hír, hogy javítható, rossz hír, hogy nem lóghatom el a nyújtást.
  • Elkezdtem jógázni. Kicsit kell a nyugalom (meg szeretem, ha fáj). Egyelőre hatha jóga, aztán most lassan kipróbálnám az ashtangát is. Mert az még jobban fáj, úgyhogy még jobban fogom szeretni.
  • Megvolt az óraátállítás, és nem érzem magam komfortosan attól, hogy sötétben kelek és sötétben érek haza. De már csak másfél hónapig rövidülnek a napok. Mindjárt itt a tavasz…
  • Jön a görgőszezon, de még nem vitt rá a lélek, hogy összerakjam
  • 46 nap van karácsonyig. 

Szóval röviden ennyi, rengeteg dolog történt, lassan kialakul a téli alapozó terv, illetve a jövő szezon merészebb gondolatai, de ezekről később.

Viszont csak azért, mert tél van, még nem kell lerakni a bringát. Csak vegyetek fel sálat, mint az ominózus béka.

 

Így lógunk mi

Szeptember a legtöbb ember életében az évnyitóról szól, nekünk ez ugye az évadzárás. Utolsó versenyek idénre (nem, a cyclocross nem hoz lázba), hullanak a falevelek, és jön az ultimate kérdés, hogy vajon az avar alatt ott van-e a 30 centis kő (volt már rá példa). Nem utolsó sorban lassan kezdek megfagyni, ideje lesz visszakötni a fűtést…

Tehát arról volt szó, hogy megyünk a Kassa maratonra, mert tavaly király volt, gondoltuk idén is az lesz. A Mátra után viszont megegyeztünk, hogy egyikünk sem vágyik rá, és inkább lemondtuk az egészet. Helyette Richárd talált egy kis versenyt, a Velence MTB Maratont. A rövidtáv csak 23 km, 430 m szinttel, egy gyors sprint, kevesen lesznek, lányok meg pláne, legalább egy kis sikerélmény jól jön az év végére.

Szombat este felszerszámoztam a lovat, akarom mondani Traktort, összekészítettem az összes versenyzős cuccot. Kaptam kölcsön egy Garmin 25-öst (csak tartót nem). Így végül mérés csak a zsebemben lett volna, de hát annyi baj legyen, lehet jobb is, ha nem látom mennyi a pulzusom (mindeközben az én órám elment Ironmanezni, és úgy tűnik, szerencsét hozott :)).

Mindenesetre a nagy készülődésből az lett, hogy estére megérkezett az eső. És esett. És esett. És még esett is. Én meg szomorúan konstatáltam, hogy ha el is áll, akkor sem lesz nagy élmény ez a verseny.

Vasárnap reggel a negyed nyolcas ébresztőkor körbeírtunk az érintettekkel: még mindig esik, és nem is tűnik úgy, hogy eláll, szóval akkor mindenki aludhat tovább. Úgyhogy felkeltem inni egy kávét, és úgy felpörögtem tőle, hogy legközelebb 11:30-kor sikerült felébredni…

Mivel annyira belejöttem az alvásba, ebéd után ismét elaludtam egy film alatt (ez a szuperképességem), úgyhogy pillanatok alatt este lett. Na jó, mentségemre legyen szólva, sütöttem délután palacsintát. Hogy valami haszonom is legyen 🙂

Nagyon rámfért már az egész napos semmittevés, és pihenés. Valószínűleg többet használt, mint sárban és esőben gyilkolni a technikát. Ettől függetlenül kicsit bánom, hogy elmaradt az évadzárás, ráadásul a táborba sem tudok menni. Nade, nem panaszkodom, mert végülis sikeresnek mondhatom ezt a szezont. Volt két dobogós helyezésem (az egyik eléggé véletlenül…), javítottam minden időmön, én nem utolsó sorban nem estem akkorákat, mint tavaly.

Hamarosan meglesz a TopMaraton összetett, majd akkor írok részletesebben valami évértékelő beszédet, mert abban jó vagyok.

Mátra maraton – hogyan ne csináld

Máris eljött augusztus vége, ezzel pedig a rettegett Mátra maraton. Ugye azt nagyjából ezerszer mondtam el, hogy nem szeretem ezt a versenyt, mert (számomra) indokolatlanul nehéz. Mivel ezt már kifejtettem, nem is ragozom, a mostani versennyel nem is ez volt a baj.

Tehát a hetet úgy indítottam, hogy elment a hangom (többek örömére), majd szombaton egész nap alaposan nem csináltam semmit, hátha meggyógyulok. Vagyishogy délelőtt megnéztem egy rajzfilmet, aztán visszaaludtam, aztán újra megnéztem, immáron ébren is ugyanazt a rajzfilmet, majd délután Sipi megtöltötte a kerekemet tejjel és elgurultunk egészen Szentendréig. Hihetetlen sebességgel tettük meg a távot, 140 fölött nem volt a pulzusom…

Ennek ellenére úgy voltam, hogy majd reggel meglátom, hogy kell-e nekem ez a verseny most, végülis annyira nem vagyok rosszul, de jól sem. Ricsi szanaszét hajtotta magát squashversenyen, úgyhogy ketten vergődtünk, egyedül Sipi volt –tőle felettébb szokatlan módon- maximálisan felkészült: megjavította a bringáját, kialudta magát, vett zseléket, és még csak másnapos sem volt.

Szóval vasárnap reggel rettenetesen fájt a hajnali kelés, de hát nem volt mit tenni, kettőt pislogtam, megittam a kávémat és máris a kocsi tetején voltak a bringák. Persze a reggelimet otthon hagytam, úgyhogy a fergeteges felkészülés következő lépcsőjeként benzinkutas péksütit sikerült zsákmányolni. Nem volt nyerő ötlet.

Miután Sipi elrajtolt, mi is beálltunk várni a sorsunkra. Nagy nehezen elindultunk, a szokásos vergődéssel kifelé az Adrenalin Parkból, majd a száguldozás lefelé. Innentől sem Ricsit, sem Annát nem láttam többet.

Még az eleje oké, az első 20 km viszonylag eseménytelenül telt, most nyomtam az elejét is, így a frissítő is egész hamar megérkezett. Gyors zselé, hogy aztán jöjjön, aminek jönnie kell. Egy ős-Bringabandás csapattárssal mentünk sokáig, hol ő ment elől, hol én értem utol. Azért azon magam is meglepődtem, hogy milyen meredekekeT(!) tekertem ki, az lett volna az elvárt, hogy szupermen pózban vergődök felfelé, ehhez képest egész sok helyen sikerült gyök kettővel felráncigálni a bringát. Egy helyen meg is jegyezték, hogy az igen szép volt, hogy felmentem. Na jó, azért sokáig nem arcoskodok, mert még így is volt hol gyakorolni a tologatást, de sokkal kevesebb helyen, mint tavaly. Másrészt meg azért ennél mehetett volna jobban is, ezer a pulzusom és hárommal megyek. Nem viccelek, tényleg láttam, hogy 3 km/h-val tekerek. Azért na, erre nem kell olyan büszkének lenni.

Ami legalább egy kicsi megelégedésre ad okot (más nem nagyon), hogy lefelé a patakátkelésen kívül másutt nem szálltam le. Sőt, meglepően nagy lendülettel mentem, legalábbis magamhoz képest.

A végén azért éreztem, hogy ez bizony csúnyán elfogyott, de valahogy csak be kell menni a célba, kint a pályán mégsem maradhatok. Az láttam, hogy jónéhány lány megy közvetlen előttem, de a végén már esélyem sem volt befogni őket.

A célegyenesben majdnem sikerült elkapni Kingát, de sprintben ő volt a jobb, nekem már nem ment tovább 🙂

Amint átzuhantam a célvonalon, mint a vert sereg vártak rám a többiek. Se egy ölelés, se egy pacsi… Eldőltem, és még remegtem egy jó fél órát. Megettem valami zabszeletet, ittam rá úgy egy liter vizet, és csak akkor tudtam összefüggő mondatokban beszélni. Az egy dolog, hogy ennyire  szarul még nem voltam verseny után, de az első gondolatom az volt, hogy soha többet nem indulok nemhogy Mátrán, de semmilyen más versenyen sem.

A tanulság az, hogy betegen nem indulunk versenyen, mert teljesen értelmetlen.

19 percet javítottam tavalyhoz képest, ami pont semmire nem volt elég, mert ugyanúgy 9. lettem, és mérhetetlenül csalódott vagyok emiatt. Maradt a pályában bőven, könnyebb lett kicsit. Két olyan szakaszt vettek ki, ami miatt gyorsabb lett a pálya. A felfelét nem bánom, de a kedvenc lejtőmet is áttették máshova, ami sokkal veszélyesebbé vált így (nagy köves helyett sodrós kavicsos. Remek…)

Szóval ezt kár volt erőltetni, csak a kedvemet vette el, és nem gyógyultam meg.

Ellenben gratulálok Annának meg Sipinek, ők nagyon szépet mentek! Anna 4. lett, élete második versenyén, Sipi pedig hosszútávon 6. Lassan már hozhatnának egy-egy dobogót 😉

Tehát három hét múlva Kassa, mint záróverseny. Asszem. Addigra kicsit össze kell kapirgálni magam. Vagymi.

 

Vérfrissítés

Jó régen nem írtam, pedig sokszor eszembe jutott, hogy csak kéne adjak egy kis életjelet, hogy csekély, ámde lelkes olvasótáborom ne pártoljon el tőlem végleg 🙂

Szóval ez itt most az életjel. Salz óta a bringázás kicsit mintha háttérbe szorult volna, kevesebbet megyek. Cserébe kicsit vérfrissítek, és elővettem néhány régi-új sportot.

Szóval az van, hogy most, hogy nem vagyok harmatgyenge, újra elindultam futkosni egy kicsit. Meglepődve tapasztaltam, hogy az első úton a Panorámán nem haltam meg, és 6 és fél perc körüli időket futottam. Mondjuk pulzusmérőt nem mertem magammal vinni, de legalább így nem volt, ami visszahúzzon. Ellenben rákaptam a dologra, azóta voltam még kétszer (ez már szinte rendszer…), de csak a Margit-szigeten. Igazából élvezem, régen is szerettem, csak hát nem én leszek az új Usian Bolt (már csak azért sem, mert nem vagyok fekete férfi). Mindenesetre most egy párszor el fogok járkálni, mert az jó. És a régi 7 perceimhez képest a 6 perc/km körüli időt már nem szégyellem annyira.

A másik meg, hogy Enikő rávett (na jó, nem kellett kétszer mondani), hogy menjünk el jógázni. Találtunk is egy termet a Kálvin térhez közel, ahova haláltmegvető bátorsággal bejelentkeztünk, és tegnap túl is estünk az első órán.

Meglepő módon gyorsan eltelt másfél óra, és ugyan most vannak fájdalmaim (a Zizomláz a barátom), de élveztem. Leszámítva, hogy annyira fáradt voltam, hogy az utolsó öt perces meditáció alatt sikerült elaludni. Vagyis annyira mély transzba kerültem, hogy teljesen kizártam a külvilágot.

Úgyhogy mostantól lesz trx, futás, jóga és bringázás. Ahogy kijön. Ma speciel csapatedzés, csak mivel a csapat többi része meglépett/lóg, ezért megyek egyedül. Vagy Annával. Az meg már majdnem csapat. 🙂

 

« Older posts Newer posts »