Category: Technikai zóna

Eszközök, karbon, Tape, WD-40

Tudod, hogy hiaba menekulsz – pszichoposzt

Hosszu lesz, meg fejtegetos, aztan a vegen ugysem lesz ertelme. De en elore szoltam!

Most a napokban ket, egymastol teljesen fuggetlenul talalt meg ugyanaz a tema, igy azt hiszem el kell gondolkozzak rajta, hogy miert. Nem allitom, hogy ez lesz eletem doktori disszertacioja, inkabb egymas utan vetett gondolatok halamaza. De hat ezt meg ugyis megszoktatok mar 🙂

Tehat van egy Barcelonaban elo magyar baratom, illetve egy Angliaban elo gorog kollegam, akik mindketten eleg aktiv sporteletet elnek, elobbi viszont egesz evben terdserulessel kuzd (Jobbulast, jovore varnak a Pireneusok!!!), utobbi meg szerintem csak szeret belebeszelni dolgokba, de az vitathatalan, hogy tapasztalata azert boven van. A tema mindenesetre adott: egyreszrol a sport, mint fuggoseg, illetve hogy miert futok ennyit, mi elol is menekulok. Valamint a serules, mint ok arra, hogy megallj es vegiggondold, hogy mit potolsz a sporttal vagy miert teljesitesz foldi halandok szamara extremnek tuno tavokat, kinek es mit bizonyitasz.

Eloszor is miert futok ennyit? Mert nincs bringam…. Ami persze nem magyarazat, inkabb magyarazkodas, mert az addiktiv termeszetem valamit biztosan talal, amire racsavarodhat. Ez talan kicsit egeszsegesebb, mintha drogoznek (ha mar a huszas eveimet megusztam, most mar nem allnek neki). Mondjuk a sportseruleseket elnezve, ez nem feltetlenul igaz… 🙂 Itt meg ugye felmerul a “szer csere” kerdese, hogy ha meglesz a jargany, akkor meg azzak fogok menni mindenhova (vagy beadom a derekam, es megtanulok uszni, mert meg van hova fokozni). Innentol pedig a tema veleje maga a mozgas, mint drog, illetve a fajdalomcsillapito, mindent kizaro hatasa: addig sem kell gondolkozni a nyomaszto kerdeseken. Nyilvan vitathatatlan, hogy legtobben legalabb reszben ezert csinaljuk  (foleg adott esetben tultolni odaig, hogy mar nem tudsz epeszu mondatokban beszelni/gondolkozni).

En eddig ugy gondoltam, hogy boven az egeszseges hataron innen vagyok: egy felmaraton meg minden normalis embernek teljesitheto tav, maximum vannak, akik nem akarjak megcsinalni. A nemnormalisak A-tavoznak vagy nekiallnak ultrazni, esetleg ironmanek (ugye, Xeon :)) Ehhez kepest mar tobbszor megkaptam (korabban is, nem csak a mostani beszelgetesekkor), hogy fanatikus vagyok (csak mert betartom az edzeseket, ami olyantol furan jott ki, aki szerint nem vagyok versenyzo alkat, mert tul hamar feladom), vagy pedig azt, hogy en is fajdalomcsillapitonak hasznalom a futast, es lassan el kene gondolkozzak, hogy mi elol is menekulok. Valamint alljak meg, es oldjam meg, amit probalok kizarni a tulzasbavitt edzesekkel.

Valahol egyet is ertek, meg nem is. Mindenkinek nyilvan megvan a maga baja, meg annak is nyilvan kismillio oka van, hogy elkoltoztem a vilag masik felere, pedig nem volt rossz eletem otthon sem. Napestig tudnam sorolni az okokat, de az boven tulmutat a blog keretein. Es tisztaban vagyok vele, hogy menekulos tipus vagyok, es nehezen allok bele a konfliktusokba.  Ez mostanaban kifejezetten elottem allo, nagyon fontos megoldando feladatom, mert sok olyan felig lezart vagy futo konfliktusom van, ami elol nem eri meg elmenekulni, mert sokkal rosszabbbul fogok kijonni a vegen belole. Tehat egyreszt igen, jogos.

Amivel nem ertek egyet, hogy miert gondoljak emberek, hogy ha eltokelt vagy, van egy celod, amire evek ota vagysz, majd odaallsz, es beleteszed azt az energiat, ami a teljesiteshez szukseges, akkor miert kerul elo automatikusan az, hogy menekulsz/potszer/oldd meg az eleted/bizonyara serult vagy. Igen, mind benne van ebben, valamint az a kihivas is, ami ele odaallsz, mert meg akarod mutatni magadnak/a baratnodnek/a kiskutyadnak/Pistikenek az ovibol, aki kicsufolt, hogy igen, kepes vagy ra. Idealis esetben nyilvan magadat gyozod le ezzel, es nem masoknak felelsz meg. De sajnos utoljara Voltaire idejeben volt ez minden vilagok legjobbika, es mi emberek gyerekesek es tokeletlenek vagyunk, igy felmerulnek egyeb tenyezok is.

Egyebkent pedig igen, a fajdalomcsillapito hatas, ami elnyom minden mast, az bizony ott van, es sokszor tud kirantani olyan helyzetekbol, amik elsore megoldhatatlannak tunnek. En nem erzem ennyire szelsosegesnek, hogy heti ot edzesem van, inkabb a gyerekkori almaim megvalositasa ez. Kepes vagyok arra a teljesitmenyre, amire korabban teljesen lehetetlennek tekintettem. Ez rengeteg erot es onbizalmat ad a hetkoznapokra is. Itt es most pedig a feladatom az egeszseges hatarokat megtalalni. Amig egyedul vagyok es belefer az idombe, mindenkeppen erre fogom haszani. Ha pedig olyan tarsasagom alakul, akkor ujragondolom, hogy ez a jelenlegi eletmod mennyire fenntarthato es hogyan tudom beleilleszteni az edzeseket a szocialis eletembe.

Vegszokent, nekem speciel semmi szuksegem edzore. Messze nem vagyok azon a szinten, hogy barmit is szamitson, de szeretem a kiszamithatosagot, hogy legalabb azon nem kell gondolkozzak, hogy mit kene csinaljak, hogy annak valami halvany ertelme is legyen, illetve meglegyen a kello szamonkeres: ha fizetek erte, meg fogom csinalni. Nekem ez jott be, masnak meg nem, kulonbozoek vagyunk, es ez igy szep.

Mint latjuk, nem valtottam meg a vilagot, de legalabb elgondolkoztam rajta. Ugyhogy most megyek nevezni a kovetkezo felmaratonra, es felkeszulok ra.

 

*Egyebkent nem is vagyok egyedul, mert ma pl. Xeonekkal voltam strandolni, es nagyon jo volt!! Olyan jol esik neha magyar tarsasaggal talalkozni, akik ertik a hulye humoromat, csak felek, hogy egyszek kiraknak az autopalyan :))  Szoval nem sokat vagyok egyedul, de meg csak (MAR!!) negy honap telt el, es meg alakuloban van az itteni eletem. Imadom minden percet. 

Reunion

Orommel jelenthetem, hogy immaron ot napja ujra egyutt vagyunk a Kiskockaval. Csutortok hajnalban a futar hivasara ebredtem, es az igerteknek megfeleloen atvehettem a jarganyt.

Aznap nyilvan egesz nap lazban egtem, hogy kiprobalhassam, vajon tudok-e meg bringazni. Monjduk sok idom nem maradt, mert mire rajtottem, hogy igazabol minden szukseges szerszam elerheto kozelsegben van, majdnem besotetedett.

Ellenben deviszont amdebar hanem!! Elkepesztoen buszke vagyok magamra, mert

  1. egyedul helyreallitottam a kormanyt (csak nem huztam meg elegge, es ha nagyon akarom, meg mozog…)
  2. egyedul feltettem a pedalt (na jo, volt telefonos segitseg szerszamugyileg – nem volt megfelelo kulcsom)
  3. egyedul feltettem a stoplit a cipore (ugy-ahogy, lasd sztori lentebb)
  4. nem felejtettem el feltenni az elore feltoltott lampakat
  5. kepes voltam a korforgalmakbol megfelelo iranyba be- es kihaladni (ezt azert elkiabaltam…)
  6. megtettem 5 kmt a faluban pofaraeses nekul.

Fel is batorodtam ezen, ugyhogy penteken a fonokom el is kuldott, hogy menjek szepen tekerni (hiaba, ha az embernek orszagutis fonoke van :)), nekivagtam Marlownak. Minden jol is ment (imadom ezeket az utakat: remek minoseg, viragzo fak, enyhe tragyaszag…), lazan tudok ki-be csatolni, nem is tevedtem el, egeszen elegedett voltam.
Mignem egy bazinagy ezersavos korforgalomhoz nem ertem, ahol sikerult benezni a kijaratot es egyszercsak az autopalyan talaltam magam. Na gyorsan kicsatol, visszafordul, zoldmezon keresztulsetal (hello, zsiruj feher cipo…). Majd buntetesbol megtalaltam a kornyek (akkor meg azt hittem) egyetlen puklijat. Hat meglepodtem… Az angolok nem cicoznak az emelkedokkel, jol odatettek oket. De sebaj, felvergodtem es mint kiderult, az eronletemet is otthon felejtettem. Valaki utanam kuldhetne 🙂

Szombaton az oroszaim hivtak, hogy menjunk nemzeti parkolni. Ok vonattal, en bringaval… 🙂 Igazabol azon tul, hogy eltevedtem a nagyvarosban (micsoda meglepetes), nagyon szep ido volt, es meg jobban elveztem, mint penteken. Nem is gondoltam, hogy ennyire fog hianyozni a bringazas, pedig olyan sok idot azert nem hagytam ki. Hazafele Marlowig jottek velem, utana ok ismet vonatra szalltak hazaig. Legnagyobb szerencsejukre, mert olyan kis cuki emelkedot talaltam hazafele, hogy ha velem jonnek, ramkuldtek volna a maffiat, mert ki akarom oket csinalni.

Egy dolog hianyzik, megpedig a kesztyum, azt sikerult otthon felejteni. De sebaj, hamarosan keritek egyet, mert a kis urilany tenyerem nem szokta a kapalast, ugyhogy most elegge erzem. Valamint a hatam. Az alkarom. A labacsakaim. Es khm, asszem a nyeregtol is elszoktam.

Vasarnap megjartam Londont. Nyilvan halalra voltam valva, hogy tok egyedul kell a varos egyik vegebol a masikba eljussak. Ennek ellenere (es hala a Google maps-nak) ezt is sikerult megugrani. Egy ido utan viszont valami nagyon fura volt, mintha megsem tudnek becsatolni. Megsem olyan egyertelmu ez a pedal? Meg amugy is, mintha nehezebben oldana ki. Es valahogy mintha mozogna is a labam. De csak a bal. Ahhha, elhagytam a stoplibol egy csavart, a masik ketto meg ki volt lazulva. Megalltam, eloturtam a kis szerszamkeszletet (Koszi Ricsi, ismet eletet mentett), meghuztam a csavarokat, es csodak csodaja, ujra be tudok csatolni…  Meg vartam harom orat Xeonra (ebbol nem lesz rendszer!), kigurultunk a Richmond parkig, ahol mar nem voltam a helyzet magaslatan, ugyhogy az elmenybringa most kimaradt, de tervek szerint jovo heten meg lesz alkalmam tesztelni az allokepesesgem, es hogy vajon belehalok-e, ha triatlonosokkal arcoskodok (segitek, minden jel szerint igen).

A hetvegi 130 km tanulsaga, hogy par ev rutinnal nem akkora para az uj pedal. Mondjuk nem is annyira erzem az atuto kulonbseget, hogy olyan sokkal jobb lenne, mint a sima spd, de hat nem ertek a lovakhoz. Majd idovel kiderul, csak szereznem kell egy csavart a talpamra…

Most meg faj mindenem, ugyhogy elrendeltem egy pihenonapot. Holnap kene futkosni (meg nevezni arra a felmaratonra is), szerdan pedig ujabb kort probalok ki. Kaptam itinert, mar csak kovetni kell es legkozelebb kihagyni az autopalyat. Annyira meg nem vagyok gyors 🙂

 

 

Can’t get you out my head

Ismét vasárnap este, ideje beszámolni a hétvégéről.

Szombaton felnyergeltem Sipi görgőjét, majd megint  rájöttem, hogy

  1. Valamit újfent rosszul raktam össze (háromból három…), mert most ugyan nincs fura hangja, de nem is ér hozzá a kerék a görgőfelülethez. Oké, egy negyed óra tanácstalan fejvakarás és csavar csavargatás után rájöttem a hiba nyitjára, és megoldottam.
  2. Odakint verőfényes napsütés van, a téli ruházatom meg a kislakásban pihen a szekrényben. Mert azt ott kell tartani, nem ott, ahol a bringát is. Ülj le egyes. Meg is érdemeltem, hogy a teraszajtóban görgőzzek és nézzem, hogy hova nem megyek.

Közben Sipivel és Richárddal egyeztettünk, hogy nem annyira tesz jót a görgőzés a gumim futófelületének, úgyhogy jó lenne valami céleszközt ráapplikálni. Tehát feladat: szedjem ki a hátsó kereket. Igazából, ha rombolni kell, abban nagyon jó vagyok, szóval úgy voltam, hogy kifelé csak kijön valahogy, ez mégsem agysebészet. Sikerült kiszedni, és alig lettem olajos. Elvágtattunk a Decathlonba venni home trainer külsőt és pár nélkülözhetetlen dolgot (például most már van saját láncolajom, többet nem fogok nyikorogni), és Ricsi volt olyan tündérbogár, hogy kisebb anyázásokkal kísérve ki is cserélte a külsőmet. A kihívás része abban volt, hogy vajon egyedül vissza tudom-e rakni a kereket a helyére. És igen! Segítség nélkül sikerült elsőre visszahelyezni, és a jelek szerint minden alkatrész a helyére került. Elképesztően büszke vagyok magamra. 🙂

Az új piros hometrainier kerék. És a háttérben színben harmonizáló csetreszt rejtettünk el.

Miután napok óta nem bírom kiverni a fejemből, hogy nekem fel kell menni valami hegyre és onnan le kell jönnöm, valamint a Traktort megjáratni, mert lassan nem is ismer meg, Ricsi, mint egyetlen elérhető csordatag elvitt arcon pörögni. Vasárnap délben -egy picikét ugyan körülményesen- de sikerült elinduljunk fel János-hegy – Normafa felé, és majd valahogy le. Őrülten csodálkoztam, hogy nem akartam már az Árnyas úton lefordulni a bringáról (megjegyzem szegmensek alapján nagyjából úgy ment, mint tavaly augusztusban. Ahogy Ricsi mondaná, idén odabaxunk.).  Utána fent az aszfalton léptünk csak be a télbe. Szeretem az ilyen havas részeket, ezek még nem csúsznak (annyira). Azért amikor elindultunk lefelé, átgondoltam az életem, és csak elővett a pánik. Fogalmam sincs mi történt, nem csúszott jobban, mint előtte, nem mentem gyorsan, de hirtelen kétségeim támadtak, hogy innen én élve lejutok. Aztán pár méter után összeszedtem magam, és úgy voltam, hogy fent nem maradhatok, inkább megyek és majd lesz valahogy. Szerencsére már a nyári edzéseknek hála, van annyi gyakorlatom, hogy ne ijedjek meg mindentől, így ez a pánikroham is gyorsan elmúlt. Onnantól meg élveztem a lejtőket. Amíg el nem tévedtünk, mert akkor meg felfelé kellett menni 🙂 Itt volt egy pont, ahol már nagyon elég volt, mert felfelé tükörjégen nem annyira könnyű haladni. Ahogy láttam, szárazon kitekertem volna, de így inkább a Superman pózt választottam.

Ez a hó dolog tényleg tetszik, ahol fent még elég hó volt, és elfedte a köveket, jobban mertem jönni, mint szárazon. Végülis nem láttam, hogy hol fogok megbotlani, és ahogy bebizonyosodott, sehol. Innen ismerős volt a környék, szépen lejutottunk a civilizációba, hogy aztán átcsatlakozzunk az utolsó szakaszra: van egy lépcső (segítsetek, hogy ez melyik, mert csak azt tudom, hogy köves – lépcső – kanyar- kisvasút – köves – vége. Valahol Hűvösvölgy felé), ami teljes terjedelmében jégbe borult. Gyakorlatilag a gyalog is esélytelen kategória, de Ricsi kemény, ő megmutatta hogyan kell. Csúszva… Én fentről néztem és röhögtem, éppen addig, míg leesett, hogy itt bizony nekem is le kell jutni valahogyan. Kis kerülővel megoldottam, de innentől már nem volt olyan vidám.

Traktor a hóban <3

Lassan jön a csattanó (szó szerint…), az utolsó szakaszon aztán tényleg végig jég, egy kicsi hó borítás se volt, hogy legalább néhol tapadjon. Valahogy azért haladtunk, de egyszercsak azt vettem észre, hogy ülök a földön, és csúszok. De métereken át, és nem tudtam, hogy hol fogok megállni… Nem estem nagyot, már számítottam is rá, úgyhogy nagyon nem lepett meg. Felkászálódtam, kerestem egy kevésbé jeges foltot, ahol vissza tudok ülni, majd 20 méter után Ricsi is utánamcsinálta. Innentől már az út szélén mentünk, de kínlódás volt. Ezt a részt kihagytam volna az életemből, pedig a nagy része kifejezetten élvezetes volt.

Nem gondoltam, hogy januárban, jégben, fagyban, hóban én ennyire élvezni fogom a bringázást…

Mindenesetre kellett ez a kis töltődés, és a kirándulás utáni húsleves anyukámnál 🙂

Hardcore sufnituning

Kicsit hirtelennek érzem, hogy már megint kedd van, pedig az előbb még szombat  volt…

Tehát szombati fagyhalál után elvittem a KisKockát doktor Sipi rendelőjébe, hogy gyógyítsa meg. Én pedig rendes ápolónőként adtam a szikét és a törlést, amikor épp szükség volt rá.

Apró, rutinbeavatkozásról volt csak szó, de muszáj volt megnézni, mi a baj, mert a fékbovden nem úgy mozgott, ahogy kell neki, márpedig nem olyan nagy hátrány, ha az embernek van féke.  Közben vettem megfelelő mennyiségű és minőségű gyorskötözőt, így a kölcsönkapott mérőszettet is fel tudtam tenni. (Köszi, Dávid ;)) Mondjuk miután véletlenül két napig bekapcsolva maradt az órám,  sikerült teljesen lemeríteni, így el kell menjek elemet vadászni, mielőtt nagyon beüzemelném az új rendszert.

Dr. Sipi műt

És ha már úgy belejöttünk, Sipinek igyekeztem nagyon segíteni féket légteleníteni, mert azért az sem járja, hogy hátsó féke azért nincs, mert elkopott, első meg azért nincs, mert kicsit levegős lett, aztán megjavította, és most már egyáltalán nem fog. Erre pedig a Tescoban megtaláltuk a tökéletes célszerszámot: a hercegnős szívószálat 🙂

Hightech solutions

Dilemma – meg holnap is

A felettébb humoros cím után, belecsapok: szóval az van, hogy szeretem a nehezebb utat választani. És van egy olyan rossz (jó?) tulajdonságom, hogy ha nagy dolgokat a kis fejembe veszek, azt baromi nehéz onnan kiverni.

Na, részletek. Van ugye a Traktor. Imádom, nem adnám semmiért, az most már a másik felem. Soha annál jobb bringa nem kell, ő az első és az igazi. Az egy dolog, hogy megint egy vagyont kívánok rákölteni, de hát már megszoktam, hogy a bringázás bizony azzal jár, hogy mindig lehet találni VALAMIT, ami közepesen szükségtelen és sok pénzbe kerül.

De hát a Traktor az erdőbe való, nem egy szerda délutáni intervall edzésre a Sejcén. És amúgy is plátóian szerelmes vagyok a fogkrémzöld Bianchi országútikba, de az talán még nagyobb vagyon, mint egy jól szituált Traktor. (Sajnos a munkahelyem nem támogatja kellő mértékben a hobbimat, így sem fogkrémzöld, sem Bianchi nem lesz)

Szerintem már sejtitek, hogy mi lesz a dillemmám: kell-e nekem országúti?  (Nem bánom, ha a véleményeteket nem tartjátok magatokban, max kimoderálom :D)

 

PRO KONTRA
elsősorban kóros vonzódásom a munkagépek mellett az országútikhoz igazából nem tudok bringázni, és sokkal nehezebb megtanulni, mint montival
egy másik életérzés outin száguldani minden repedést ki kell kerülni, nem lehet úgy átzúzni mindenen, sokkal jobban kell figyelni
meg akarom tanulni, és talán már van elég tapasztalatom, hogy ne öljem meg magam az első úton nincs hova tenni
szeretem a kávét, és nem szőrös a lábam, és mint tudjuk, mindkettő alapkövetelmény az outizáshoz Zoli nem támogatja az ilyen irányú vágyaimat
az egyik lefontosabb: Peti szakmai támogatása, hogy erősebb és gyorsabb legyek még egy bringa = még egyszer annyi költenivaló
tulajdonképpen minden montis lány (és fiú) országútin edz kicsi vagyok, és gyenge, ott meg akkora az áttétel, hogy belehalok, ráadásul félek a sebességtől (mondjuk egyre kevésbé)

 

Szóval nagyjából ugyanannyi a pro, mint a kontra, úgyhogy nem vagyok meggyőződve. Mindenesetre Sipit kérdeztem, hogy mi a véleménye, Zolival vagy velem ért egyet. Az volt a válasza, hogy kérdezzem meg, melyikünk tud trackstancelni. Touchée.

 

Inner Beauty

Most, hogy itt a tavasz, és tizenfokok röpködnek, szombaton muszáj volt menjek egy kicsit. Ugye már a múlt héten kiderült, hogy ez nem lesz olyan egyszerű menet, mert a hátsó kerekem bizony lapos.

Nosza, tegyünk bele belsőt!

  1. lépés: szedd ki a kereket a helyéről. Mert persze az csak úgy megy. Miközben Zoli próbálta kilazítani a tengelyt, azon gondolkoztam, hogy ez nyilván sikerülne nekem egyedül az erdő közepén, távol a civilizációtól…
  2. Most, hogy kint a kerék, már csak le kell szedni a külsőt a felniről. Szinte gyerekjáték: mivel nem fogta meg elsőre a tej (másodszorra se), ezért két felniszalag volt benne: egy vörös és egy fekete (Irodalmi lépegető. Na jó, abbahagytam). Visszatérve a felniszalagokra, a fekete gumiból van, ellenben egy cseppnyi tej sem maradt a kerékben (úgy egy hónap alatt elfogyott, azóta csak a szerencsémen múlt, hogy nem kaptam defektet). A tejnek viszont meg van az a fergeteges tulajdonsága, hogy összeragasztja a gumit a gumival. Annyira nem meglepő fordulat, hiszem pontosan ezért töltik a népek a kerekeikbe. Nos tehát, ott állunk (ülünk, majd fekszünk), hogy akkor ezt itt most szét kell szedni, de nem látszik, hogy hol ér véget a külső és hol kezdődik a felniszalag.
  3. Úgy egy jó fél óra szerencsétlenkedés után, ha sikerült legalább nagyjából egy darabban szétválasztani az összegyógyult alkatrészeket, már csak le kell vakarni a maradék rászáradt tejet a felniről és a külsőről. Ajánlom szeretettel minden ellenségemnek a hosszú, téli esték tartalmas eltöltésének…

Innentől bepattintani egy belsőt már semmiből sem tartott, és alig egy órával a tervezett után már indulhattam is.

Egyébként az úton Királyrétig meg vissza már semmi említésre méltó nem történt, leszámítva, hogy nagyon érzem, hogy kimaradt két hónap. Most már hiányzik a strukturált edzés, hogy folyamatos legyen a terhelés.

Na jó, egy képre muszáj volt megálljak hazafelé, hogy kiéljem kóros vonzódásomat a munkagépekhez:

img_20161119_152419

Hello Világ!

A szemfülesebbek kiszúrhatták, hogy a legutóbbi bejegyzésben némi spoilert rejtettem el. Íme hát, lerántom a leplet, megszületett a saját, különbejáratú domainem! 🙂

A költözés zökkenőmentes lebonyolításában és az új dizájn kialakításában aktív résztvevők Sipi és Ricsi voltak, ezúton is köszi a technikai supportot! Jövök egy mustáros muffinnal 😉

 

3 cm boldogság

Miután egész tábor alatt azzal piszkáltak, hogy túl széles a kormányom, megadtam magam, és tegnap elvittem a kedvenc szerelőmhöz a bringát, hogy akkor kurtítsa meg. Kicsit aggódtam, hogy akkor mostantól nem fogok tudni kanyarodni, meg félni fogok megint (parapara – félelem attól, hogy félni fogok. Teljesen reális aggodalom)
Fűrészes gyilkos
Nade, a változás jó!
Kiderült, hogy a 3 cm-vel rövidebb kormány sokkal jobban illik a bringára, és igazából kevésbé félelmetes, mint gondoltam, sőt. Sokkal kényelmesebb lett. Ennek örömére ki is mentem intervallozni a Sejcére. A legmeglepőbb az volt, hogy vissza tudtam váltani annyira, hogy a lazító szakaszok is mentek hegynek fel. A gond csak az volt, hogy elfogyott a hegy, úgyhogy néha vissza kellett gurulni, hogy lehessen megint fel. Nem gondoltam,hogy valaha az lesz a bajom a Sejcével, hogy túl rövid…
Mindenesetre újabb jubileum, pontosan 1000 km van a Sigmában is! Ezt pedig biztosan csak idén tettem bele, és csak odakint, szóval most már mindenféle szépítés nélkül is túl vagyok az 1000-en. Idénre 3000 a terv, az nagyjából reális is. Aztán majd kiderül.  A legszebb, hogy pont a hegy legtetején voltam, amikor észrevettem 🙂
Mondjuk kevésbé volt vicces, amikor átvágtam egy kis erdős részen és olyan hang jött ki a bringából, mintha épp szét akarna esni. Kiderült, hogy ahogy rövidebb lett a kormány, a fékbovden viszont nem, ahogy lenyomódott a teló, pont beleért a kerékbe. Úgyhogy vissza szerviz, hívtam is Tomit, hogy mégsem jó a kormány, ragasszuk vissza, amit levágott 🙂 Még szerencse, hogy most kiderült, és nem hétvégén, a versenyen kaptam infarktust, hogy mitől csörög ennyire …

Már csak 4 nap a Balaton Maratonig, kezdek feszült lenni.

Függőségek

Az előbb kaptam meg ezt a cikket:

10 jel, ami arra utal, hogy biciklifüggő vagy

Nos, a 10 jel hevenyészett fordításban és hozzá dőlt betűvel a véleményem az alábbi:

1. A lábszárad folyamatosan sebes

 – jelenleg épp nem, de azért különböző testrészeimen van néhány (maradandó) nyoma annak, hogy próbálkozom a bringa határait megkeresni – 

2. A biciklid legalább annyit ér, mint a kocsid

– Nincs hozzáfűznivalóm. Egyetlen kifogásom, hogy a kocsim öreg és olcsó. –

3. Mindenféle szezonra és időjárási körülményre van egy külsőd

– MÉG nincs. Egy versenygumim van félretéve, hogy ne az kopjon. De még csak most kezdtem a bulit… – 

4. Az embereket nem névről, hanem bicikliről ismered fel.

– lássuk be, nem olyan jó a névmemóriám. Bár nem reprezentatív felmérésem alapján a legtöbb bringás vagy Zoltán vagy Gergely – 

5. Fejből tudod, hogy ki jár a te megszokott útjaidon.

– Hello, Strava! – 

6. Mindig tudsz okot, hogy miért kell egy új alkatrész

– Khm, kéne egy új cipő. Ahhoz meg új pedál. Meg ha már itt tartunk, kéne kulacstartó is. –

7. Annyit vagy a helyi bringaboltban, hogy azt hiszik, ott dolgozol

– Na legalább ez nem igaz. De csak mert az internet korában élünk, mindig van egy kuponom a Rosebikes-hoz – 

8. A barnaságod a csuklód fölött kezdődik és véget ér a vállad alatt

– Április van, ma megyek először rövidujjúban!! – 

9. Van egy egész dobozod, amiben régi, használhatatlan alkatrészek vannak, de képtelen vagy kidobni

– Zoli, nyilatkoznál? –

10. Minden újdonságot erőteljes gyanúval szemlélsz

– Engem lekötnek az újdonságok, egyelőre még nyitott vagyok. Meg kiskocka.  – 

+1, amit én tennék hozzá: egy utcai cipőre/ruhára sajnálod a pénzt, de szó nélkül veszel bringásnadrágot 12 ezerért…

Ti hogy álltok a függőségekkel? 🙂

…but what is the question?

Merthogy megvan a válasz! 🙂

Kicsit nagy, de nincs kisebb. Lehet kézfejre hízni?

Sipitől kaptam kicsit megkésett szülinapi ajándékként, tulajdonképpen kitalálta a gondolatomat. Egész télen egy fehér, bolyhos kesztyűben tekertem, ami minden volt, csak megfelelő nem. És most végre van rendes hosszú ujjú kesztyűm! Ráadásul, hogy pont olyan színű, mint a járgány – ez már csak hab a tortán. Mondjuk a torta már elfogyott két hónapja, de ez részletkérdés, Sipi megérdemel egyet csak úgy is 🙂

A másik mai sztori, hogy elmentünk cipőt próbálni nekem. Az alábbi beszélgetés zajlott le köztem és a bringaboltos srác között:
Én: Szeretnék mtb cipőt, úgy 37-es szokott jó lenni, mert 36-os a lábam.
Srác meghökkenve: Uuuu, hát, olyan kicsi méretet nem tartunk… Hát, 41-es a legkisebb, de nézd, próbáld meg ezt, ez 39-es (!!!!)
Én: abba mondjuk simán be tudok költözni, még külön konyhát meg fürdőszobát is kialakíthatok…

Szegény srác nem volt vevő a humoromra, de úgy állt ott, mintha 45-ös tűsarkút szerettem volna, úgyhogy ma sem lett cipőm, csak kalandom…azóta se értem, hogy vajon ennyire lehetetlent kértem, vagy csak ennyire ritka, hogy lányok rendes cipőt akarjanak venni.

Mondjuk azért az is megér egy misét (vagy mesét?), hogy nem nézik ki belőlem civilben, hogy ültem már bringán. Oké, nem vagyok profi, és dolgozni nem bukóban járok, sőt az utóbbi időben elég gyakran lánynak öltözöm, arról nem is beszélve, hogy szőke is vagyok, de cuki, ahogy meglepődnek emberek, hogy a biciklizés azt jelenti, hogy kimegyek az ajtón és azt nem a szobában kell csinálni, sőt néhanapján még sáros is leszek (bár ez utóbbit kicsit ritkítanám). Mindenesetre jól szórakozom, pont olyan, mint amíg egyetemista koromban is jól lehetett sokkolni a népet azzal, hogy mit tanulok – és nem kórboncnok vagyok, ennyire azért nem vagyok pszichopata. (Olyanja meg úgyis csak az idegbeteg lónak van – most meg inkább megyek aludni, de azért kíváncsi vagyok, ki jutott idáig az olvasásban)

Viszont a kesztyűm állati menő!