Category: Edzésnap (page 1 of 9)

Edzések, vér, verejték, izomláz. Meg a lelkem.

Itt van az osz….

Mondanam, hogy szep mint mindig, de nekem egeszen mas erzeseim vannak ezzel kapcsolatban. Nyekergos poszt on. 

Tehat az van, hogy a kovetkezo merfoldkovekrol nem sikerult beszamoljak:

  •  Oxford felmaraton: miutan egy hetig vergodtem, hogy en ezt nem akarom, es nem futok, es amugy is, melyik hulye talalta ki mar megint ezt az elborult dolgot, hogy oktober elejen meg felmaratont fussak, sikerult egy PR-t hozni… ugyhogy birkabor! (gyk: juhhej…), az uj legjobb felmaraton idom 1:57:11. Elkepzelesem sincs, hogy hogy sikerult ilyen jol, de meg elveztem is. Sot, gyonyoru ido volt, es olyan verseny, ahova jovore is visszamegyek, profi szervezes, imadtam. 
  • 1000 km. Egy ev alatt. Futva. Magam sem gondoltam, hogy ilyen hamar osszekapirgalom. Foleg, hogy igazabol a kikoltozes utan alltam neki igazan. Cserebe viszont oktober ota nem viszem tulzasba, es rettentoen hianyzik a bringazas.
  • Elkoltoztem. Az utobbi idoben eleg jol kimaxoltam a koltozkodest, ket ev alatt nagyjabol hatszor koltoztem, most ideje lenne egy helyben maradni. Legalabb egy kicsit. Mindenesetre most mar sajat kis feszkem van, ahova befer egy bringa (amit meg mindig nem vettem meg, es kicsit valoszinu tolodik is).
  • Elmaradt egy feleves beszamolo is. Azota meg mondjuk mar majdnem 8 honapnal jarunk, de ki szamolja ugye. Meg mindig nincs honvagyam, szeretek nem otthon elni, es szeretem, hogy masok a nehezsegeim, mint eddig. Merhetetlen sokat fejlodott az angoltudasom, es meg fenyevekre vagyok attol a szinttol, ahova szeretnek eljutni, es neha nagyon szeretnem, hogy egy kicsit a sajat nyelvemen szolhassak altalam szeretett szemelyekhez – csak egy percre, hogy megertsek azt, amit nem lehet szavakkal elmondani. Neha fajoan hianyzik, amit otthonhagytam (es ezt most nem targyakra ertem), de ha megint ott lennek, hogy nekivagjak-e, ujra megtennem. Valoszinuleg mashogyan tennek nehany dolgot, de ugyanitt lennek.

Es akkor most jojjon a negativum: veeehhegeehheehheee a nyaahhaaarrnaaahhaaak!!!!! 

Na jo, befejeztem a hisztit (legalabbis igyekszem), es ime 10 jel, hogy veget ert a nyar: 

  1.  Futok.*
  2. Nem futok.**  
  3. Az angol lanyok mar nem flipflopban jarnak. Azert olyan hideg meg nincs, hogy harisnyat is felvegyenek…
  4. Reggelente egy rovidnadragos bacsi szalad el a kocsi szelvedojerol jeget kaparo atlagemberek mellett
  5. Mikor felebredek meg sotet van, mikor hazajovok, mar sotet van. Sot, igazabol koztes idoben is sotet van.
  6. A szegeny kelet-europai lanynak nincs telikabatja, csizmaja, ellenben lefagy a fule.
  7. A kimerultseg uj szintjet ertem el: szivem szerint most teli bundat novesztenek, elkezdenek sarat es szaraz fuvet enni, es osszebujni a helyi medvekkel. Valamint legkozelebb akkor felebredni, amikor nyitnikek, es megijedhetek az arnyekomtol. Sajnos a munkahelyem nem toleralja ezt a viselkedest.
  8. Annyi sutotok van itthon, hogy mar lassan besargulok.
  9.  Nonstop megy a vizforralo a teahoz (nem is szeretem a teat…)
  10. Meg zoldell a nyarfa az ablak elott, de nekem LEFAGY A FULEM!!

*Ugy ertem fűtök. Azok a franya ekezetek :)))

** Tenyleg nem. Annyira beleporgettem magam ebbe a kimerultsegbe, hogy latvanyosan nem csinalok semmit. Lassan viszont ujra jon az alapozoszezon, ugyhogy ideje lesz magamhoz terni. 

 

 

 

 

A bukott csoki este Lanyabringan Nixivel

Azt hiszem azt a csokit buktam (nem mintha Jandi annyira aktivan irogatna….). De akarhogy nezem, lemaradasban vagyok.

Gyors osszefoglalo az elmult egy honaprol: lusta dog vagyok. Legalabbis blogiras tekinteteben, amugy vegulis sokat sportoltam, amig a szervezetem le nem tiltott…

Tehat ott hagytam abba, hogy augusztus vegen megkezdtem a Eurotripemet, megpedig Katanal Stuttgartban. Itt meg rendesen futottam, kimentem egy haromoras korre, mindenhol IS jartam, a felelmetesen nezo tehengyartol a buzamezon valo eltevedesig. 

Ugyanezen het vegen rengeteg szabadidom akadt, Petinel meg elpattanhatott valami, mert meg ket hosszufutast nyertem, aminek eredmenyekeppen egy kozel 90 km-es hetet zartam. Nos, ez nekem sok…

Kovetkezo heten vegre hazamentem, annyira vartam mar ezt a par napot otthon, nagyon jo volt. Monjduk az,  hogy elfelejtettem, hogy vege a nyarnak (huvos szelek jarnak…), es nem oltoztem fel rendesen, ellenben kevesebbet aludtam, mint amire a minimalis eletfunkciok fenntartasahoz szukseg van, vasarnapra sikerult kemeny torokfajassal nekiindulni a hazautnak (koszi a fuvart Tomi, nagyon halas vagyok erte, hogy nem BKVval kellett kijussak a repterre!). Eletem legrosszabb repuleset produkaltam, minden testreszem fajt, mire hazaertem.

Ra is pihentem a kovetkezo utazasra kemeny 4 ora alvassal, hogy masnap reggel 6kor mar ujra uton legyek az egyhetes ceges csapatepitore. Olyan betegen, mint evek ota nem voltam…  

Egesz heten ki voltam utve, a gorog paracetamol es az olasz antibiotikum mentettek meg az eletem, de hat nem volt egy faklyasmenet ez a het. Pedig akar jo is lehetett volna, es voltak is nagyon jo reszei…

Mindenesetre most mar ujra itthon vagyok egy hete, es lassan meg is gyogyulok. Tegnap kint voltam egy laza recoveryt futni, ugyhogy izomlazam van, egymillio volt a pulzusom, de annyira elveztem, hogy mozgok es kint vagyok, hogy hihetetlen. Illetve megallapitast nyert, hogy ket het betegszabadsag olyan szinten veti vissza a minimalis allokepessegemet, hogy most fogalmam sincs hogy fogom tulelni a kovetkezo felmaratont.

Ma meg persze, mikor mar lenne lelkierom kimenni futni, hogy azert csak megprobaljam menteni a menthetot, nyilvan szakad az eso… monjduk nem tudom mit csodalkozom, vegulis Angliaba koltoztem, ez itt teljesen normalis. Mostantol majusig…Azt hiszem, legkozelebb alaposabban at kell gondolnom, melyik orszagot valasztom lakhelyemul… 🙂

Egyebkent pedig hogy veletlenul se unatkozzak egy masodpercig sem, ket nap mulva koltozom, ugyhogy hadiallapot van a kisszobaban. Elkepzelesem sincs, hogy honnan lett fel ev alatt egy hat negyzetmeteres szobaban ennyi cuccom… Tuti, hogy a pomogacsok minden kacatot idehordtak, mert hogy nem en voltam, az holtbiztos… 

Never be the same again

A csomagom kesz van, a kuszobon all.

Mar kedden visszajottem, azota huzom ezt a bejegyzest. Sot azota a csomagot is kipakoltam. A repter fele a kocsiban hallottam, hogy never be the same again, meg hogy I need a hero. Meg vekengek, mint a venasszonyok, de majd alszom gyorsan sokat, es jo lesz. Ujra itthon vagyok, tavol otthonrol, most talan jo is kicsit a maganzarka. 

Szoval otthon voltam a mult heten, jol kitalaltam, hogy vegre megyek bringazni. Aha, persze. Csutortokon nyilvan szakado esore ebredtunk, penteken meg csak ugy tunt, hogy amint bringara ulok, maris esni fog.  Termeszetesen nem volt tobb szabadidom, amikor mehettem volna… Node mindegy, megsimogattam a kis Traktort, es megigertem neki, hogy fogunk mi meg egyutt nagyokat esni.

Ezt leszamitva jo volt a nepeket latni, Sipivel elmenni trambulinozni (a het legjobb programja volt, ilyet akarok meg :)) aztan kiulni a Margit-szigetre, es ejjel 1kor eszrevenni, hogy lekapcsoltak a varosban a villanyt, Ricsivel a koszalo medveket keresve felmenni a kilatoba csillagesre, es nem utolso sorban osszefutni szep sorban mindenkivel, aki fontos. Budapest meg mindig a vilag legszebb varosa, most nehezebb szivvel hagytam ott, mint elsore.

Aztan ennyi, kicsit sikerult befordulni, de majd a hajamnal fogva kirangatom magam, mondjuk holnap elmegyek kirandulni, meg ha Peti aldasat adja, benevezek egy masik felmaratonra. Az monjduk kicsit kemenyebb lesz, mert nem full sik, raadasul most a support team sem lesz velem, de hat kemeny vagyok mint a fagyott eger, ugyhogy valami majdcsak lesz. Legrosszabb esetben elfaradok.

Igazabol jobban megviselt az otthonlet, mint gondoltam, ugyhogy most megint nem megyek egy darabig. Itt szepen berendezkedek, es surgosen veszek egy biciklit. Meg par macskat, hogy en legyek a bolond macskas lany. Egy kis reszem most otthon maradt, vigyazzatok ra meg magatokra, ne torjetek meg jobban ossze.

Ugyhogy legyetek jok, ha tudtok, a tobbi nem szamit.

Vihar elotti csend meg egy kis hataratkelo

Na remek, mindenki riogatott, hogy mekkora vihar varhato. Felkeltem hajnalok hajnalan (!!!), hogy elmenjek futni (!!!), nyilvan nem vagyok teljesen epelmeju. Mondjuk azert annyira nem kell sajnalni (gondolom annyira meg nem is jutott eszetekbe), 40 perc recovery run azert meg hajnalban is tulelheto. Cserebe a nagy viharbol lett egy kis szel, meg egy keves felho. Meg egy nyomorult egdorges se!

Pedig azt ugy szeretem: az igazi nyari vihart, amikor szakad az eso, hangosan kopog az ablakon, ugy dorog, hogy beleremeg haz, es villamlik, mintha nappal lenne.

Egyebkent tegnap mar nagyon nehezen viseltem a piheno hetet, ugyhogy elmentem setalni. Keptelen voltam egyhelyben maradni. Megerte, mert kisetaltam a szokasos Temze-parti foldutra, es mivel meg mindig brutal paras az ido, a kod megult a folyo felett.

Mayfly – azaz keresz kozelrol

Ott a tavolban latszik ,ahogy megul a para a vizen. Imadom.

Ucsorogtem vagy fel orat, aztan hazasetaltam, de hat azert nem olyan, mint a rendes edzes. Komolyan, ahelyett, hogy orulnek, hogy egy kicsit pihennek az elgyorort csulkocskek.

Viszont jovo het vegen mar verseny. Epp azon melaztam, hogy honnan indult a futokarrierem. A bringas se volt valami magasroptu, de a futas valahonnan meg melyebben kezdodott. Nagyon sok eve motoszkal bennem a felmaraton gondolata, de mindig arra jutottam, hogy az sokkal hosszabb, mint amennyire elkepzelheto, hogy megcsinaljam. Szoval mindig csak olyan kis tavoli bakancslistas dolog volt, mint a kulfoldre koltozes, amiben benne volt, hogy sosem csinalom meg.

 

 

 

Mindenesetre ma ilyen kis szentimentalis vagyok, meg amugy se tudom hol hagytam abba legutobb. De igazabol nem is szamit, ezen a heten ugysem tortent semmilyen egetrengeto. De ha mar igy benne vagyok, par meglepoen oszinte gondolat a hol- es hogyletemrol:

Altalanos: Mar tobb, mint ket honap eltelt. Igazabol eleg fura, mert nekem nagyjabol ot percnek tunik. Ehhez kepest viszont, ha vegiggondolom, hogy mennyi minden tortent ezalatt a rovid ido alatt… Gyakorlatilag a feje tetejere allt az eletem, es most kezd lassan valami kerekvagas fele alakulni benne. Talan tegnap volt egyszer, es meg elotte valamikor talan aprilisban, hogy unatkoztam. Legalabb egy orat… Szoval iszonyu sok dolog van, amit meg kell csinalni, elintezni, vagy csak amihez kedvem van, es idotoltes. Peldaul imadom, hogy harom percre lakom az irodatol, es azt az idot, amit eddig utazassal toltottem, most edzesre tudom forditani. Nem utolso sorban rajottem, hogy milyen erzes 9-re jarni dolgozni. Felemelo. Igazabol azert az eleg sokat lendit a helyzeten, hogy ugyan fel hatig dolgozom (idealis esetben), de igy majus vegen este fel tizkor meg vilagos van.

Idojaras: ami azt ileti, egyelore nincs kulonosebb okom panaszkodni. Teljesen rendben van, neha esik, sokszor van beborulva, de alapvetoen majdnem mindig ki tudtam menni edzeni, es volt mar ra pelda, hogy lattam az arnyekomat. Mondjuk mar mondtak, hogy ne aggodjak, majd juniustol jon az eso, csak varjam ki.

Terepviszonyok: Nyilvan sokat segit, hogy videken lakom, es a sztereotipia, ami Londont ovezi, az mar itt ervenyet vesziti. 15 perc alatt kint vagyok a varosbol, es talalok turistautat. Oke, hegyek nincsenek. De ha lesz bringam ujra (mert lesz), akkor csak kicsit kell gurulni erte. Nem egy HHH, de egynek megteszi. Nem mellesleg pedig innen eleg sok helyre el tudok jutni vonattal is, ahol akar meg talalhatok hegyeket is. De ez a jovo zeneje. Viszont csodaszep helyek vannak itt a kornyeken, pedig meg nem is volt lehetosegem sokat utazni. Tervezek turazni menni, megnezni a tengerpartot, de meg ha nem is vagyok messze, rengetegszer allhatnek meg fotozni mindent.

Honvagy: haaaaat, ket honap utan meg nincsen. Szerintem lesz hamarosan, meg egy par honap. Nem is igazan a kornyezet fog hianyozni, hanem a baratok. Egyelore az online vilagban megvagyunk, de lassuk be, meg az ujdonsag varazsa tart mindket reszrol. Meg erdekes, hogy eljottem, meg erdekes, hogy masok nem. Nincsenek bejaratott hetkoznapok, sok az inger, van mit meselni. Ha majd megszokott lesz, hogy nem a Dunara jarok le, hanem a Temzere, es nem Pestre ugrok be, hanem Londonba, akkor majd alabbhagy az erdeklodes. Na ott fogok elgondolkozni, hogy hol is vagyok. Jo helyem van itt, es kisebb kellemetlensegektol eltekintve (amik barhol is megvannak), nincs okom panaszra. Nem vagyom haza, de nagyon fura lez hazamenni latogatoba, tudvan, hogy most mar ide jovok haza. Hamar el fogok jutni a gyokertelenseg erzeshez, szerintem az lesz a legrosszabb.

Helyi tarsasag, befogadas: errol meg nem tudok nagyon sokat mondani, kell meg egy kis ido. Alapvetoen mindenki, kivetel nelkul nagyon kedvesen fogadott. Nyilvan szerencses helyzetben vagyok azzal, hogy van munkahelyem es hogy beszelem a nyelvet. Nem allitom, hogy egyszeru, de az mar altalanos, hogy a folyoson megallitanak beszelgetni. Mivel multinacionalis a ceg, a vilag minden pontjarol vagyunk. Az alapveto ismerkedest ez elosegiti. Masodiknak a sport mindig egy jo alaptema. Vagy csak a fergeteges kisugarzasom teszi. Mindenesetre nem erzem remenytelennek, ha nem is barataim, de vannak ismeroseim, es neha meg adodnak programok is. Nem erzem azt a kirekesztest, amirol hallottam, velem szuletett angolok is nagyon kozvetlenek es beszelgetosek, a hihowaryoufinethanks kotelezo lefutasa utan is. Kerdes, hogy ebbol mennyire fognak baratsagok kialakulni, de ez nagyon a jovo zeneje.

Nyelv: kezdek belejonni. Neha. Sok helyen olvastam, es mondtak is, de teny: a kozepfoku nyelvvizssga pont arra jo, hogy legyen. Hiaba hasznaltam a nyelvet viszonylag sokat otthon is, teljesen mas az anyanyelvi kornyezet, es 0-24-ben angolul beszelni. Amikor nincs opcio, vagy megerted, vagy belebuksz az ugyintezesbe. Amikor elsore nem erted a penztarost, hogy milyen receptet akar (Do you need the receipt), amikor az etteremben visszakerdez, hogy milyen lisztbol kered a tortilladat es lefagysz a varatlan kerdestol. Persze ezek aprosagok, mert egy het alatt raall az ember, de rettenetoen tud zavarni, hogy nem tudom magam olyan valasztekosan kifejezni, ahogy szeretnem. Vannak olyan napok, amikor minden gond nelkul ertem meg a nagyonangolokat, es elviccelodom vele (termeszetesen az idojarasrol), es van olyan nap, amikor osszefutok a szinten nagyonangol kollegammal a boltban, es nem vagyok biztos benne, hogy ha a nevemet kerdezne meg, arra tudnek valaszolni. Szerencsere utobbi egyre ritkabb, erezhetoen konnyebben megy. A beszeddel meg mindig vannak kihivasok, de mar mondtak olyat, hogy ugy beszelek, mintha evek ota itt elnek. Hat eleg szomoru lennek, ha evek mulva is csak ennyit tudnek…

Jovo: 10 nap mulva verseny, 13 nap mulva hazamegyek, egy honap mulva lejar a probaidom, ket honap mulva szeretnek koltozni, es ujra iskolaba jarni. Harom honap mulva szeretnek bringat venni, karacsonyra szeretnek Stuttgartba menni. Egy ev mulva? Nem tudom. Remelem minden olyan jo lesz, mint most.

Hirtelen felindulasbol elkovetett konnyu testi sertes

..marmint sértés, mielott meg mindenfele malackodasok jutanak eszetekbe.

Kalandosan sikerult a mult het is. Csutortokon a mar emlitett orszagutis fonokom* mutatott egy egesz jo utvonalat a kozelben. Benne volt nagyjabol az osszes pukli, ami a kornyeken fellelheto, es igy is csak 230m szintet sikerult osszehozni. Ellenben meleg volt, a lemeno nap atsutott a fenyoerdo mellett a tisztason, szoval igazabol elegge rendben volt.

Szombaton ugy volt, hogy megyek reggel Londonba, es onnan indulunk egy szep hosszu csapatride-ra. Fel is keltem 5:15kor (majd megbantam), magamra rangattam minden fellelheto bringas ruhamat (majd megbantam), kigurultam a garazsbol (ezt is megbantam), rajottem hogy fuj a szel, tovabbra is 4 fok van, de legalabb esik az eso, ugyhogy inkabb visszafordultam (na, ezt nem bantam meg). Foleg, hogy az oroszaim megkerdeztek, veluk tartok-e a tengerpartra. Hat, nem kellett ketszer mondani…

Eastbourne fele jartunk, a Seven Sisters nemzeti park kornyeken, es hat valami elkepesztoen csodalatosan meseszep volt. A honap dontese, hogy inkabb oda mentem, mint bringazni… a nap is kisutott, a tengerszag meg a sos levego amugy is letelemem. Ide vissza kell meg menni, valahogy el kell juttassam a Traktort. Kizart, hogy itt ne lehessen bringazni.

Tudom, ferde 🙂

A kek folt vagyok en. Nyilvan be kellett maszkalni a kovekre, hatha belelepek a vizbe.

Ez volt a legszebb resz. Es ami nem latszik, hogy jobbra folytatodik nagyon messzire a mindenfele zoldseg. Ahol akar lehetne tekerni

Vilagvege tabla

 

Vasarnap (ha mar szombaton logtam) nagy nehezen osszekapirgaltam magam, hogy elinduljak futni. Ugy voltam, hogy elfutok egy darabon, es majd ha megunom, visszafordulok, de jo lenne olyan 15-17 kmt futni, megiscsak felmaratonra keszulok, vagymi.

Ismet magamrarangattam a letezo osszes ruhamat, de hat ilyen ez a popszakma, megerdemli, aki a pingvinek fele koltozik. Szoval futottam. Meg futottam. Meg meg futottam is. Aztan egyszercsak Windsornal vettem eszre magam, ami ora szerint 10,5 kmre van. Itt mar ugy voltam, hogy mivel vissza is kell menni, epp ideje lesz megfordulni, mert mar igy is tultoltam. Ellenben nem ereztem ugy, hogy mindjart meghalok, vagy hogy inkabb beleugrom a Temzebe, es majd ha lecsorogtam a faluig, kikaszalodom, teljesen jo eroben voltam. Szep egyenletes, 6:00-6:30 kozotti kmekkel ertem vissza. Mivel 19 kmnel, amikor beertem a faluba, meg nem akartam leulni egy csendes sarokba sirni es/vagy haldokolni, inkabb kerulovel mentem haza, hogy mindenhogy meglegyen a felmaraton. Igy 22,3 km lett a vege, es irto buszke vagyok magamra. Nem gondoltam volna, hogy egy kodos vasarnap delutan, csak ugy hobbibol futok egy felmaratont, ami 5 perccel maradt el a versenyre kituzott idotol.

Mondjuk csaltam, mert parszor megalltam (ugy 5 kmenkent, 1-2 percre felmerni a lehetosegeket), de a netto idom igy is 2:20 volt 21,4 kmnel.

Ugyhogy fanfarok meg trombitak: empirikus uton bizonyitottam, hogy tudok felmaratont futni!!!

Igy most mar nem nagyon van egyeb kifogasom, nevezni kell a versenyre. Kell a hivatalos eredmeny. 🙂

* Raadasul allandoan azzal jon, hogy tobb intervall. Valahol ezt mar hallottam. Hat sose szabadulok? 🙂

Miss U less, see U more

Nagyon izgulok, ugyanis uton van ide a Kiskocka! Hivatalos adatok szerint csutortok reggel erkezik, szoval mar csak negyet kell aludni es maris egyutt leszunk. Ennek oromere izgalmamban megrendeltem az uj cipomet meg az uj bukomat is. Es egy uj pedalt. Mar latom magam elott, hogy mekkorakat fogok esni… 🙂

Amig varom a Kiskockat, azert tovabbra is eljarok futni, peldalul mult het vegen is. Az mondjuk eleg izgalmas volt, gyakran terveztem ujra, es vegulis egyaltalan nem ott voltam, ahol gondoltam, de legalabb sokat mentem. Sot, kiderult, hogy itt is lehet felfele menni. Meg az is, hogy ha sokat esik az eso, akkor a sar is eleg mely lesz (ki gondolta volna…). Meg hogy ha ugy mesz, hogy nini, ott egy trail, akkor nem mindig ott kotsz ki, ahol szamitottal ra. Foleg, ha bozotosnak alcazza magat az osveny, es eloszor elo kell csalogatni.

Hetkoznap igazabol annyira faradt vagyok, hogy estenkent ha ki is jutok futni, elegge agyatlanul, abban meg nem sok az izgalom. Azert nagyon erzem a joga meg az erosites hianyat. De mar tudom, hogy hol a joga terem, ahova be kene kukucskaljak, de meg gyujtom a batorsagot. Addig is Moni ir nekem gyakorlatokat, mert nem csak en szeretem ha faj. Masok is azt szeretik, ha nekem faj. Minek az embernek ellenseg, ugye… 🙂

Jaigen, megerkezett a biciklilakatom is meg a kiselefantos jogaszonyegem is, vegre ujra megtaposhatom oket! Biztos annyira hianyoztam nekik, mint ok nekem 😀

Tegnap viszont ellogtam az edzest, mert muszaj neha szocializalodni is. Az oroszaimmal elmentem Marlowba, ami egy kozeli kisvaros. Cuki meg minden, de megolne az unalom, ha ott kene lakni. Ellenben messzirol lattam, hogy a fonokom* nem viccelt, valoban vannak ott puklik, amiket meg lehet maszni intervall celjabol. Es ennek en most meg orulok….

Mindenesetre ma megembereltem magam es a porcikaim akarata ellenere is mar delelott elindultam hosszabbat futni. Meg csutortokon Xeonnal talaltunk egy szigetet, de be volt zarva a kertkapu, ami a hidhoz vezet, igy nyilvan egyertelmu volt, hogy ki kell deritenem, mi van ott. Na, most a kertkapu nyitva volt, csak a sziget nem, mert mindenfele vadallatok feszkelnek rajta. Majd juliusban ujra megnezem…

Tehat elindultam a Temze mellett a masik iranyba, amerre mar jartam, csak nem eleget. Nagyon kis cuki osveny, amin ha nem figyelsz, konnyen a vizben talalod magad. Egeszen Cookhamig** megy, ahol szinten kicsit elbolyongtam, majd visszafordultam bizva benne, hogy megtalalom a hazavezeto utat. Nos, elsore sikerult!

Ezzel egyutt egeszen sikeresnek konyvelem el a mai napot, 14 km, 6 percen beluli atlaggal. Magam is meglepodtem, meg a vegen kiderul, hogy nem teljesen remenytelen az a felmaraton. Lassan nevezni is kene valamikor juniusra. Xeon megigerte, hogy lefutja velem (= pingvineket megszegyenito csucsteljesitmenyu totyogassal elsetalgat mellettem, mig en 180 es a halal kozott vergodok), en meg szavan fogom, ha mar ilyen felelotlen 🙂

A kicsi szivem meg futas kozben kicsit hasadozott, egyreszt mert ma volt a Zselic Maraton, en meg nem voltam ott, masreszt meg mert csomo bringassal talalkoztam. Jo lenne loni valami kis csapatot, mar csak azert is, hogy elo emberekkel is beszelgessek. Verseny meg biztos lesz masik is, de azert na. Vannak dolgok, amik hianyoznak.

 

 

*teljesen veletlenul kiderult, hogy olyan helyen dolgozom, ahol a kozvetlen fonokom orszagutizik/zott. 

** ez most igy nyilvan nem mond semmit, de az a kozeli nagyobb varos. Viszont azt lattam, hogy folytatodik az ut, csak kicsit keresni kell. Ugyhogy ha mar nagyon kemeny vagyok es keves a 14 km, van hova tovabb.

Új év, ugyanaz az élet

Immáron harmadszorra is nekifogok ennek a bejegyzésnek, úgyhogy már látom, ez az év sem lesz könnyebb 🙂

Ugyan nehezen, de összejött, hogy december 31-én még egy utolsót bringázzunk, bár az időjárás nem volt különösebben kegyes hozzánk. Így egy reggeli össznépi forraltborozás és esőtánc eljárása után tudtunk elindulni, majd a vizes aszfalton bemutattam az év performanszát: síkon elesni montival. Mentségemre szóljon, hogy undorító idő volt, és kicsúszott az első kerék. Szóval tulajdonképpen egyszercsak azt vettem észre, hogy a földön fekszem.

Ezzel sikerült is lezárni az évet, végülis túléltem komolyabb sérülés nélkül. Cserébe nem is éreztem a hatalmas fejlődést. Minden versenyen gyorsultam az előző évhez képest, szóval azért nem állíthatom, hogy semmi nem történt, de azért van még hova.

Összesen majdnem 4000 km jött össze (egy kicsit kevesebb, mint a 2016-os), viszont hoztam két dobogós helyezést, elkezdtem (újra) futni, és most már egy hangyabokányival gyorsabb vagyok egy reumás lajhárnál.

Valamint ideje az újévi fogadalmakat megtenni:

  1. Világbéke (jó, ez már tavaly se jött be)
  2. Lefutok egy félmaratont (ha már bringás blog, mi más is lehetne a cél…)
  3. Több jóga, kevesebb stressz
  4. Több külföldi verseny. Salz marad, idén megpróbálkozom felkészülni az E távra, aztán majd a nevezés előtt meglátjuk. Mellette jó lenne egy-két szlovák versenyt megnézni.)
  5. Túrák a hegyekben. Gyalog is, meg bringával is, ahogy adja. Néha egyedül.*
  6. Rendszer, fegyelem, kitartás (nemröhög)
  7. Nem nyekergek annyit, inkább próbálok a pozitív dolgokra fókuszálni

Idén úgy döntöttem, hogy edző és előre megírt edzésterv nélkül vágok neki. Meglátjuk, hogy így még mindig kezdőként mire jutok, és hogy alakul ez az év. Tervek mindenesetre vannak, meglátjuk merre visz az élet.

Mindenesetre az év első napján már sikerült a bringázást ellógni (=átaludtam a világos órákat), de legalább egy szigetkörnyi futással sikerült nyitni.

Szóval szeretettel köszöntöm 2018-at!

 

*Erről csak azt szeretném elmesélni, hogy eltévedtem a Hármashatár-hegyen. A Panoráma körön. Igen, ott, ahol mások futni szoktak egy lazát, én beleveszek a bozótba. Hiába, tájfutónak születtem. (NEM)  

Lánya…holabringám??

Múlt héten ugyan sikerült felavassam az új „téligumit” Disznófő felé, de annyira jeges volt minden (én meg ugye parás), hogy inkább aszfalton gurultam le (valamint fagytam szanaszéjjel), minthogy hógolyó formátumban tegyem ugyanezt a hegyoldalban. Azóta a bringák a falon lógnak…. Odáig sikerült eljutni, hogy az országútit elvittem anyukámhoz, ahol van hely görgőzni, és a szomszédnéni sem kap infarktust, ha nekiállok szobabiciklizni. De valahogy idén erre a görgő dologra még nem vitt rá a lélek…

És akkor ennyit a bringákról, mert gyakorlatilag többet járok gyalog, mint két keréken. Ez meg azért mégiscsak kezd kínossá válni, hát milyen dolog lányabringán néven blogolni, ha a ritkuló bejegyzéseimben is csak minden másról írok? Mindenesetre most renitenskedem, és az idei szezont igyekszem egy kicsit változatosabbá tenni. Úgyis azt mondják az okosok, hogy érdemes váltogatni a sportokat.

Ennek megfelelően, a továbbiakban az alternatív mozgásformákról: a legújabb, elképesztően menő kiselefántos jógaszőnyegem (amit a Mikulásbácsi hozott nekem) felavatásra került. Ez a jóga dolog eléggé bejött, még ha közben minden testrészem fáj is. Ettől függetlenül érezhetően jót tesz, úgyhogy a téli szezonban biztosan rá fogok állni a heti két alkalomra.

A futás pedig… nos, a Mikulás elhozta a karácsonyi ajándékomat is (<3), ami egy futócipő kupon volt, így az új szerzemény egy Asics Phoenix 8 lett. Ilyen szép rózsaszín, mert hogy is választhattam volna valami unalmas kék, vagy szürke cipőt 🙂

A héten már nyomtunk egy hosszú futást Sipivel (15 km körül, életem talán leghosszabbja), ami alapján úgy tűnik, hogy a térdem is kezd megbarátkozni azzal, hogy mostanában szaladgálni járok, és van remény arra, hogy tavasszal sikerüljön a félmaraton. Szombaton pedig parkettázás közben (kész a galéria, van rendes ágyam!!!) megegyeztünk, hogy vasárnap kiszabadítjuk a lovakat, és elmegyünk bringázni egyet. Ennek az lett a vége, hogy míg én Edit barátnőméknél hajnalig társasoztam, Sipi reggelig dolgozott játszott a szerverteremben, így délben sikerült beszélni, hogy akkor inkább passzoljuk a bringázást, de helyette egy Normafa-futást beiktathatunk kicsit később.

Ez így is lett, és ugyan az összes hó elolvadt, az avar kellemesen fagyos volt, így nem kellett bokáig a sárban gázolni. Nem futottunk végül sokat, de legalább némi szint volt benne (ezt még gyakorolni kell…), de maga az erdei futkosás tetszik, többet kéne menni. Most csak 9 km lett, a végén egy jutalom rétessel.

Lassan be fog állni a rendszer, és ugyan idén kipróbálom edző nélkül a felkészülést, de azért mindenképp igyekszem odatenni magam. Heti két jóga, két futás és két bringa a cél tavaszig, amiket igyekszem (lehetőségektől és időjárási viszonyoktól függően) odakint teljesíteni. Csak végső esetre marad a görgő és/vagy spinning. Bár Dávid óráit még mindig nagyon szeretem, azért csak jobb odakint tekerni 🙂

Szóval szez-ON, indul a visszaszámlálás: még 92 nap van tavaszig* 😀

 

 

*Ez egyébként csalás, mert csak 73, március 1-én már hivatalosan tavasz van, a visszaszámlálók meg egészen március 21-ig váratnak.

5:59

avagy fut mint a nyúl.

Na jó, azért ne túlozzunk 🙂

Tehát az úgy volt, hogy mostánban ugye elkezdtem újra futkosni, és már nem a reumás csiga tempójában vergődöm, hanem akár futásnak is lehet nevezni a teljesítményemet. Viszont nagyon régen nem próbáltam ki, hogy mi a max, ami bennem van.

Mivel egész héten két jógán voltam, és ennyi volt a mozgás, ideje volt beiktatni valami aktívabbat. Azt terveztem, hogy reggel (délben…) elmegyek bringázni. Épp nekiindultam volna, amikor elkezdett esni. Nem nagyon, éppencsak annyira ,hogy ne legyen jó. Mondjuk így anyukám örült, mert meglátogattam, hogy lenyomjuk a szokásos anya-lány programot  (de egyél még, olyan vékony vagy, miért nem eszel, kérsz egy kis sajtot/húst/kenyeret/tésztát/krumplit?, az kevés, szedjél még, vigyél haza is, csomagolok…).

Szerencsére estére elállt az eső, és így legalább egy futást be tudtam iktatni. Úgy voltam vele, hogy akkor nézzünk egy versenynapot, egy szigetkör, ami a csövön kifér. Hát nem volt az a pulzuskontrollos, beszélgetős sétatempó, de megérte: mert kiderült, hogy a régi álmom, hogy egyszer 6 perc alá menjek, teljesült. Bemelegítéssel, hazafelé egy rövid sétával együtt is 8 km, 5:59-es átlaggal. Rettentő büszke vagyok rá. Réges régen (egy messzi-messzi galaxisban…) 7-7,5 percesekkel kezdtem. Annyira távol volt a hat perc, hogy teljesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha fogok tudni egyáltalán a közelébe kerülni.

Mondjuk ez holnap fájni fog, de megérte 🙂

Innentől viszont nem reménytelen, lesz ebből tavaszra félmaraton. Nem 6 percesekkel, de lesz. 🙂

 

 

No strings attached

A múltkor sikerült ellógjam a csapatedzés beszámolóját, de most itt nyekeregnek, hogy nem jönnek a posztok, szóval mielőtt még nagyon gyorsan elhúznánk Nove Mestoba, még melegében leírom a tegnapi élményeket.

Natehát, beindítottuk a BringaBanda csütörtöki csapatedzést (ahova amúgy ér csatlakozni, kedves BringaBandások, és egyéb nyomolvasók). Gyanítom a kiírás, miszerint a HármasSzopatót akarjuk megjárni – leszámítva a lányokat, mert mi csalunk-, a csapat nagy részét elriasztotta, így a szokásos kis négyesünkkel vágtunk neki a hegynek.

A lányszekciónak (azaz Anna és én) nem annyira volt opciója, és a Téglagyári szegmenst sehogy nem lehetett kihagyni az életünkből, muszáj volt a fiúkkal menni.

Magam sem értem hogy csináltam, de azért az mindent elmond a tehetségemről, hogy kezdésnek egy tökéletesen sík, egyenes, mindenféle technikai kihívást nélkülöző, öt méter széles kavicsos úton kis híján sikerült akkorát vágódjak, hogy ott be is fejezhettem volna a szezont.

Szóval visszatérve a témához, az emelkedőn a többiek hobbirakétaként tűntek el a szemem elől. Kicsit nehezemre esett tartani a tempót, gondolom mert… fáradt, beteg, hagyjuk a kifogást, gyenge vagyok 🙂 A végén meg csaltam, láttam Annát, hogy leszállt. Ez meg nem tett jót, mert felhatalmazva éreztem magam egy kis pihenésre (187-es pulzuson úgy gondoltam, hogy lassan elég). Aztán csak megembereltem magam és visszaültem, a fiúk meg nem látták a pihenőmet, sőt kép is van arról, hogy vergődök fel:

Kicsi a bors, de vergődik

Egyébként meg így is majdnem egy perccel jobbat jöttem, mint előzőleg, szóval ha kitekerek rendesen, akkor elveszem Anna QOM-ját 🙂

Innentől a Panorámán mentünk, kevés izgalommal, leszámítva, hogy a srácok leváltak a Feketesalak szegmens felé (második állomás), mi meg néztünk felfelé, hogy az úgy azért fájhat. Végülis az eleje tekerhető, aztán állítólag a vége már függőleges fal. Szóval ezt mi kihagytuk, és megkerültük a hegyet. A célállomás a HHH kilátó volt, ahonnan sikerült is kilássunk. Megegyeztünk, hogy a srácok is töltenek vizet, és aztán szétválunk: mi lányok az Árpád-kilátó felé, ők meg a harmadik állomásra a Szuszogóra. Szóval mi Annával elcsacsogtunk a hegytetőn naplementében. Mikor már gyanúsan soká nem kerültek elő hőn szeretett fiaink, utánuk eredtünk. Mint kiderült, ők meg ránk vártak gyanúsan sokáig, és nem tudták, hol vagyunk, úgyhogy elindultak.

… és ellovagolunk a naplementébe

Így aztán levágtattunk a kövesen, és most már végre nekem is eléggé ismert az a rész, hogy tudjam, pont semmi nem fog történni, ha megengedem. Mondjuk van hova gyorsulni, de azért már jöttem rendesen.

A kilátó felé eseménytelenül telt az út, de mire felértünk, a srácok is pont utolértek minket. Szép lassan átgurultunk a túloldalra, ahonnan már csak az aszfalton kellett legurulni a hegyről. Én meg mentem a fiúk után, kicsit ész nélkül: 52-ig láttam a sebességet a kijelzőn, utána nem mertem lenézni… Sipi csak annyit mondott, hogy meglepődött, hogy ott vagyok mögötte 🙂

Mindenesetre ez szép kis kör lett így csütörtök délutánra, most már nyugodt szívvel hagyhatjuk itt az országot. Természetesen epres-rebarbarás-fehércsokis* süti társaságában. Mert az is van ám nálam 🙂

A végére pedig egy Richárd, ahogy fénysebességgel száguld (meg mert ez egy jól sikerült kép):

 

*jelezném, hogy aki beszól, annak lesz rajta mustár is. Pontosan, ahogy két éve is, amikor elkezdődtek a megpróbáltatásaim.

Older posts