Month: november 2017

Téligumi project

Winter is coming.

Sőt, már itt is van.

Mivel két szezont futottak már a Traktoron a gumik, ideje volt lecserélni őket. Sipi szerint télire pont jó lesz a Michelin wild grip’r, én meg hallgatok a jó szóra, így gyorsan kértem is kettőt.

Sipi pedig balga módon belement, hogy segítsen a helyére rakni a gumikat, de csak mert már elhalványodtak az emlékei, hogy mekkora szívás is van az én kerekeimmel. Mindenesetre én Józsival (gyk. a műhelypumpa) és egy liter tejjel a hátamon átgurultam a műhellyé avanzsált irodába, hogy megejtsük a nagyszerzvizt.

Míg Sipi a saját bringáján Forma-1-es csapatot megszégyenítő tempóval cserélte ki a gumikat (amik persze első szóra helyükre pattantak), addig én nekiálltam szétszedni az enyémet. Aztán dühöngtem. Aztán kiborultam. Aztán letört két körmöm. Aztán kis híján levágtam az egész külsőt a felniről. Végül a heroikus küzdelemből én kerültem ki győztesen, és sikerült a három felniszalagot a rágyógyult gumitól megszabadítani (késsel-villával), és kiderült miért nem lehetett normálisan felfújni a hátsó kerekemet: a tej és a felniszalag gyakorlatilag körbenőtte a szelepet, tehát nem volt rajta átjárás. Remek…

Ezek után, hogy ne legyen egyszerű, az enyémhez nyilván kevés volt Józsi teljesítménye (edzeni kell azt a tüdőkapacitást), még volt két kör a benzinkúton.

De az este végére sikerült minden gumit a helyére tenni, és éjjel kétóránként kelni hozzá, hogy megforgassam 🙂 (Na jó, ennyire még én sem vagyok elvetemült)

Ellenben most szép nagy minta van a gumin = az aszfalton minden eddiginél lassabb leszek, de legalább tapad a hóban. Úgyhogy meglátjuk mi lesz ebből a télen, most már mehetek sarazni.

Mindenesetre ma futós nap van (és főleg munkanap, ami miatt nagyon sajnálom magam), viszont holnap csak meg kéne nézni, hogy milyen az idő az erdőben, úgyis régen estem pofára a sárban 🙂

 

5:59

avagy fut mint a nyúl.

Na jó, azért ne túlozzunk 🙂

Tehát az úgy volt, hogy mostánban ugye elkezdtem újra futkosni, és már nem a reumás csiga tempójában vergődöm, hanem akár futásnak is lehet nevezni a teljesítményemet. Viszont nagyon régen nem próbáltam ki, hogy mi a max, ami bennem van.

Mivel egész héten két jógán voltam, és ennyi volt a mozgás, ideje volt beiktatni valami aktívabbat. Azt terveztem, hogy reggel (délben…) elmegyek bringázni. Épp nekiindultam volna, amikor elkezdett esni. Nem nagyon, éppencsak annyira ,hogy ne legyen jó. Mondjuk így anyukám örült, mert meglátogattam, hogy lenyomjuk a szokásos anya-lány programot  (de egyél még, olyan vékony vagy, miért nem eszel, kérsz egy kis sajtot/húst/kenyeret/tésztát/krumplit?, az kevés, szedjél még, vigyél haza is, csomagolok…).

Szerencsére estére elállt az eső, és így legalább egy futást be tudtam iktatni. Úgy voltam vele, hogy akkor nézzünk egy versenynapot, egy szigetkör, ami a csövön kifér. Hát nem volt az a pulzuskontrollos, beszélgetős sétatempó, de megérte: mert kiderült, hogy a régi álmom, hogy egyszer 6 perc alá menjek, teljesült. Bemelegítéssel, hazafelé egy rövid sétával együtt is 8 km, 5:59-es átlaggal. Rettentő büszke vagyok rá. Réges régen (egy messzi-messzi galaxisban…) 7-7,5 percesekkel kezdtem. Annyira távol volt a hat perc, hogy teljesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha fogok tudni egyáltalán a közelébe kerülni.

Mondjuk ez holnap fájni fog, de megérte 🙂

Innentől viszont nem reménytelen, lesz ebből tavaszra félmaraton. Nem 6 percesekkel, de lesz. 🙂

 

 

Kamuposzt, avagy feltámadás 1.0

Halihóóó, van itt még valaki?

Lassan letépkedem a pókhálókat a blog sarkairól, és mielőtt még végleg átadná magát az enyészetnek, gondoltam bejelentkezem.

Néhányan már megjegyzéseket tettek, hogy ugyan miért nem tolom ide az arcom, úgyhogy nagyon kevés, ámde annál lelkesebb olvasóm kedvéért megpróbálom feltámasztani a blogot.

Tehát, röviden és tömören az elmúlt jó két és fél hónap termése az alábbi:

  • Voltam nyaralni. Sokat. Messze. Elképesztően csodálatosságos helyen jártam, Európa egyik legtávolabbi csücskében <3
  • Voltam sokat túrázni:
    • a Zemplénben: ide vissza kell menni, és Háromhután kell aludni egy világvégi kisházban.
    • a Mátrában: komolyan, nem tudom, hogy a Mátra utál engem jobban, vagy én őt, de ezt mindig megszívom. Még gyalog is.
    • Egyedül a Spartacus ösvényen, ééééés nem tévedtem el. Mondjuk ez felér egy kisebb csodával.
  • Már kétszer jártam fenn a hegyen sötétben bringával. Tanulság, hogy kell egy lámpa, mert ez jó buli.
  • Voltam Prédikálószéken. Ez így önmagában nem nagy szám, de az első út oda Sipivel volt, ami azt jelenti, hogy mentünk 1000 m szintet, de még csak a közelében sem voltunk, de többet vittem a bringát, mint tekertem. Másodszorra Annával mentem, fura módon vele 650 m után már a kilátásban gyönyörködtünk.
  • Újrakezdtem a futást. Egyrészt nagyon élvezem, hogy sokkal-sokkal gyorsabb vagyok, mint régen (=a reumás csiga és a narkrolepsziás lajhár szerelemgyerekénél), viszont újra fáj a térdem. Richárdnak hála kiderült, hogy valószínűleg ITBFS a probléma gyökere. Jó hír, hogy javítható, rossz hír, hogy nem lóghatom el a nyújtást.
  • Elkezdtem jógázni. Kicsit kell a nyugalom (meg szeretem, ha fáj). Egyelőre hatha jóga, aztán most lassan kipróbálnám az ashtangát is. Mert az még jobban fáj, úgyhogy még jobban fogom szeretni.
  • Megvolt az óraátállítás, és nem érzem magam komfortosan attól, hogy sötétben kelek és sötétben érek haza. De már csak másfél hónapig rövidülnek a napok. Mindjárt itt a tavasz…
  • Jön a görgőszezon, de még nem vitt rá a lélek, hogy összerakjam
  • 46 nap van karácsonyig. 

Szóval röviden ennyi, rengeteg dolog történt, lassan kialakul a téli alapozó terv, illetve a jövő szezon merészebb gondolatai, de ezekről később.

Viszont csak azért, mert tél van, még nem kell lerakni a bringát. Csak vegyetek fel sálat, mint az ominózus béka.