Szokásos lemaradással írnék pár gondolatot a Nove Mesto-ban múlt hét végén megrendezett kupafutamról. Főleg azért emlékezetes és szeretek ide jönni, mert nekem két éve itt kezdődött minden.

Leginkább a bringás karrierem, mert amikor itt láttam, hogy a lányok hogy közlekednek, és mire képesek, annyira magával ragadott, hogy amint hazaértünk, felültem egy biciklire, és sokak szkepticizmusát megcáfolandó, azóta sem szálltam le róla.

Szóval pénteken munka után immáron ötfősre bővült csapattal zsúfolódtunk a kocsiba, majd érkeztünk meg fél 10-re a szállásunkra. Ahol a helyi néni nem egészen értett angolul, mi nem egészen értettünk csehül, szóval kicsit ugyan körülményesen, de mindenki megkapta a szobáját. Sőt, találtunk egy magyarul beszélő felszolgálót, akivel némi activity segítségével sikerült megegyeznünk, hogy kapjunk vacsorát. Hát nem volt könnyű menet…

Másnap reggel 10-től rajtoltak az U23-as fiúk, erre mindenképp ki akartunk érni, mert több magyar induló is jelen volt (Dina fiúk és Valter Ati). Itt még nem voltunk olyan lázasak, de kezdtünk belemelegedni a szurkolásba.

Délben megkerestük a nap egyik fénypontját, Danny Macaskill showját. Azért a srácok nem ma kezdték, és ha esetleg valakinek nem lenne ismerős a név, ajánlom megtekintésre az alábbi videot:

Elképesztő, miket csináltak, rájuk valószínűleg nem hat a gravitáció, és olyan különösebb félelemérzet sem játszik. A show kicsit amerikai típusú volt, de a lényeg nem is a műsorvezető, hanem a három srác, akik úgy ugráltak több, mint egy méter magasba, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Délután jöttek az elite lányok, magyar vonatkozásban Benkó Barbival. Na itt elszabadultunk, a pálya egyik felén számoltuk, hogy hányadikként érkezik az ugratókra, hogy átrohanva a pálya következő szakaszára, az Expert Climbe-on pedig üvöltve biztassuk. Végül 9. lett, nyilvánvalóan azért, mert megfelelő szurkolótábor gyűlt össze 🙂

Vasárnap délelőtt az U23-as lányok helyett inkább elmentünk a helyi fenyőerdőbe kirándulni. Ezt sikerült végignyekeregni: Ricsinek az épített kanyarok fájtak (hogy itthon miért nincs ilyen), Sipi azért, hogy miért nem vittünk bringát, én meg azért, mert mindenki nyekereg, akkor nekem is kell valamin. Najó, én is bringáztam volna.

Erdei boszorkány a fák között 🙂

Délutánra már csak a férfi elite maradt hátra, ami egy kisebb tömegszerencsétlenkedéssel indult, valaki elesett, és mint a dominókat, úgy rántotta el magával a tömeget. Inenntől kevésbé volt eseménydús, a vártnak megfelelően Schurter magasan verte a mezőnyt, Parti Andrisnál viszont nem jött be annyira a szurkolótábor ereje, és sokadikként ért be. Mindenesetre azt látni, ahogy egy csapat bringás vágtat le a hegyről, mint egy csorda, és egymás mellett ugrálnak a lejtőn, fergeteges élmény volt.

Úgyhogy megint magával vitt a lendület, és újabb évre kaptam motivációt. Egyébként meg hétvégén már Szilvás, és most sírok, hogy jönnek a hírek, hogy ott bizony szakad az eső. És sár lesz. És pusztulás.

Már megjelent lelki szemeim előtt, hogy az erdőben ötven fok lesz, párás meleg, és közben sár mindenütt. Mondtam már, hogy félek a sártól? Eh.