Múlt héten egészen kalandosra sikerültek az edzések. Szerdára szép időt mondtak, szóval Annával és Sipivel felmentünk a HHHra. Ebből az lett, hogy mivel én korán végeztem, előrementünk, mert Sipi feltétlenül meg akarta mutatni Budapest legmeredekebb utcáját. Hát szerettem közben, főleg a táblát látva, hogy 25%. Azért ilyen táblából sokat nem gyártottak nekünk… Mindenesetre enyém a QOM, ami nem akkora kihívás, mert ketten mentünk összesen arra.

Innen valahogy átjutottunk a Fenyőgyöngyére, ahol Anna várt ránk, és mentünk is tovább a panoráma úton. Egy viszonylag kis kört mentünk, mert lassan ránk sötétedett az erdő, az meg nem annyira vidám, de megbeszéltük, hogy keresünk majd jó kis gyakorló utakat, ahol a lányok technikája fejleszthető. Ennek nyomán a Városmajorban lévő pici lépcsőt végre sikerült nagyjából beadjam, vagyis megugorjam lefelé, és Annát is megtanítottuk, hogy hogyan kell lejönni. Aztán legközelebb valami nagyobbal próbálkozunk 😉

Csütörtökön kicsit túltoltam az ügyintézést, úgyhogy mire hazaértem, elkezdett szakadni az eső, át is toltam az edzést péntekre. Mert akkor nem fog esni. Hát persze, hogy nem. Egészen Pomáz végéig nem is esett, csak hazaúton. Vicces érzés a kocsik között, csúszós aszfalton, szakadó esőben megpróbálni többé-kevésbé épségben hazajutni…

Addig rendezgettem a pihenőnapokat, hogy aztán szombatra is esett egy edzésnap, amit nem kellett volna annyira erőltetni. Sipi el akart vinni egy kicsit nehezebb terepre, ami annyira jól sikerült, hogy kikötöttünk a Kis-Hárs-hegyi DH pályán. Nyilvánvaló volt, hogy azon nem fogok lejutni… Egy kicsit el is ment a kedvem, szóval össze kell kapni magam, mert hát nyilván nem ott kell vagánykodni, ahol a nagyok játszanak. 🙂

Kicsi szívfájdalmam, hogy ma nem indulok végül a Balaton maratonon, mert tegnap esküvőzni voltunk, ami összességében igencsak emlékezetesre sikerült, úgyhogy most kimaradok egy dobásból. De sebaj, mert edzés nem marad el… 🙂