Supergirls just fly

Kicsit nagyzolós lett ez a cím, ugyanis most sokmindent csinálok, csak nem repkedek. Konkrétan az van, hogy túltoltam (mert amúgy nem szoktam…), és az utóbbi két hét egy picit erős lett minden szempontból.

Mostanra azért múlik az alvászavar, és kicsit kezdek nyugodtabb is lenni, így azért sokkal könnyebb végigaludni az éjszakát. Ellenben most azon gondolkozom, hogy mikor volt utoljára teljes pihenőnapom, és nem annyira emlékszem rá. Szóval most van az a pillanat, amikor önhatalmúlag kijelölök egyet, mondjuk kizárásos alapon mára.

Tegnap történt ugyanis, hogy a szokásosnak megfelelően végignyargaltam a városon, és este 8-kor sikerült nekiesni az edzésnek. Amivel önmagában még nem is lett volna baj, de rég nem esett ennyire rosszul (extrém magas értéket ért el a Ricsi-skálán – gyk. az egységre jutó b*megek számát jelölő mértékegység). Egyrészt a negyedik hónap a görgőn már nem csal mosolyt az arcomra, másrészt meg azon gondolkoztam, hogy vajon csak begörcsöl a lábam vagy kapásból leszakad. Végül mivel kemény vagyok, mint Tarzan talpa, ahogy mondani szoktam, kibírtam, mert amúgy mindent kibírok, csak maximum nem esik jól, de éreztem, hogy ez most sok lesz. Úgyhogy ma erős leszek és nem csinálok semmi aktívat.

Egyébként meg Sipivel beszéltünk róla, hogy mi is az a motiváció. Ez azért sokszor előkerül ebben a versenyző-körben, sőt, hétköznapi helyzetekben is. Nem mondom, hogy én nem nyekergek mindig valamiért, és elhiszem, hogy elképesztően nehéz változtatni, ha valami nem tetszik. Ellenben azért tegyük a szívünket a kezünkre (igen, gondold át), sokkal könnyebb egy közepesen kényelmetlen helyzetben nyávogni, mint megmozdulni és csinálni valami olyat, ami nem teljesen triviális vagy nem a legkönnyebb út. Vegyük azt a példát, hogy le kellene fogyni pár kilót, mint a hétköznapi lányok általában. Sokkal könnyebb a reggeli péksüti mellett elmondani a munkatársaknak, hogy adott esetben nem tetszik, amit lát az ember lánya, mint fogni a kis zabpelyhet meg a halott állatot valami gallyakkal és ne adj isten megmozdulni egy kicsit aktívabban, és tenni érte, hogy az ne úgy legyen. Tulajdonképpen ez rém egyszerű (és egy kicsit demagóg is):

A másik vonal az edzések: persze, elismerésre méltó nekiindulni a Szilvásnak mindenhogyan, mert azért milyen menő lenyomni egy MTB versenyt, és természetesen itt önmagunk legyőzése a cél, nem a dobogó. De azért ahhoz, hogy az ember magabiztosan merjen odaállni, oda bizony kell edzeni. Sokat és keményen, ez nem egy könnyű sport. És egyáltalán nem vicces nekiállni decemberben görgőzni, meg felöltözni és kimenni a mínuszezer fokban, és rengeteg időt elvisz az egész edzésprogram, de azért a szívünk mélyén mind tudjuk, hogy megéri. Én meg ugye szeretem, ha fáj.

Mostanában több bringástól is hallottam ezt a részt, hogy elfogyott a motiváció. Nyilván több év után az ember nem csinálja olyan lelkesedéssel, mint az elején, mert néhány versenynapban kimerül az izgalom, és maradnak az unalmas hétköznapok. Nehéz megtalálni azt, amitől az ember sokadszorra is felkászálódik a bringára, és nekiindul bármilyen zord időben. Végülis ez csak  egy hobbi, ahol pont az a lényeg, hogy az élvezet része legyen meg, ha már ennyit költünk rá. Viszont ez pont nem az a sport, ahol megvan az élvezet, ha az ember nem elég erős hozzá. Felfelé ugyanolyan nehéz és kell az állóképesség, mint amennyire lefelé is. Persze, könnyebb lefelé, de ha gyenge vagy, az bizony úgy is fájni fog, mert gyakran lefelé sem könnyű megtartani a bringát (meg saját magad). Bennem egy kicsit túlteng a versenyszellem, meg egyáltalán a csökönyösség és makacsság, és végigviszem, amit eldöntöttem, de szerintem ezt nem is lehet máshogy igazán. Csak csinálni kell, és majd lesz valahogyan. Igazából az első pár lépés nehéz, utána már visz magával a flow.

Szóval most így szerda* reggelre ennyi elég is lesz az észosztásból, tulajdonképpen csak saját magamat győzködöm, hogy nem vagyok teljesen elmebeteg 🙂

*Egyébként meg csütörtök van. És ugye nem is vagyok szétszórt…

1 Comment

  1. Amikor elkezdted ezt az egész montizás dolgot, akkor azt gondoltam hogy múló szeszély, és nem tart tovább pár hónapnál. Aztán eltelt sok idő, és csak nem adtad fel… Néha már én is csodálkozok rajta hogy milyen helyeken mész fel-le, még akkor is, ha párszor ehhez imádkozni kell (egyre kevesebbszer).
    Motivál a folyamatos fejlődés, hogy tegnap még megálltál a lejtő szélén, de másnap már újra ott vagy, mert le kell menni.
    A saját motiváltságod másokat is motivál, többek között engem is. Mindig lehet jobbnak lenni, és amíg erre a saját igényed is megvan, addig nem lesz baj a motivációval. Hajrá Nixi! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..