A lassan megszokott vasárnap esti élménybeszámoló következik:

Péntekre tettük a focit, és megint sikerült szintet lépjek! Lehet kicsit pihentebb voltam, mint legutóbb, de most megint új dologra éreztem rá. Kicsit elment tőle a kedvem az utóbbi időben, de most a sikerélmény kicsit visszarántott,  most újra van kedvem gyakorolni.

Szombaton egész nap rohangáltam, így csak a görgőzésre maradt idő. Összesen 1:15 volt a penzum, de ezzel most megküzdöttem: tavaly óta vártam, hogy na mikor nyerek egylábas tekerést (mert ennyi eszem van, hogy szeretem, ha fáj..). És igen, eljött ez a nap is! Röviden összefoglalva mocskosmód fárasztó, és mint kiderült, egyáltalán nem egyenletes a pedálfordulatom (mondjuk annyira ez nem lepett meg), szóval van mit gyakorolni.

Aztán megint sikerült jó kemény három órát aludni (eltársasoztuk az időt, aztán persze az alvás rovására ment), de legalább a házimunkán kora reggel túlestem. Sőt, társadalmi munkában a közös tereket is feltakarítottam, szóval most aztán senki nem szólhat egy szót sem.

Ellenben ezt a gyönyörű időt muszáj volt kihasználni, hiába voltam nagyon fáradt, úgy voltam, hogy ki tudja, mikor tudok legközelebb kiszabadulni. Mivel az outin a hometraininer gumi van, így nem volt más választásom, minthogy a Traktort mozgassam át kicsit – végtelenül jó döntésnek bizonyult így utólag…

Tehát kitaláltam, hogy csak egy rövidet megyek, irány át a hídon Szentendre felé, aztán majd jutok, ameddig, és vissza. Aha, csak az út úgy elbújt, hogy kikötöttem a dunakeszi Auchannál, és álltam tanácstalanul, hogy most merre. Megnéztem a térképen: körforgalom, utolsó kijárat, át Dunakeszi végén, és ki a  híd alá. Ahhha, hogy ott nincs út! Vagyis volt régen valami hasonló, de azóta elmúlt. Próbáltam kerülgetni az árkokat, de hát három perc alatt néztem ki úgy, mint egy jobb Szilvás után… Itt már jól szórakoztam magamon, hogy hozom a formám, nem elég, hogy eltévedek, de sikerül térdig sárban végezni. Mindenesetre a jó hír az volt, hogy végül megtaláltam a feljáratot a hídra, és csak átjutottam rajta, közben meg élveztem a napsütést, és hogy nem vagyok rögzítve egy állványra, nagyon jó volt. Amíg át nem értem, és ki nem derült, hogy Budakalászon is áll a víz… Szóval egy erőteljes alvázmosás után inkább visszafordultam, immáron csurom vizesen.

A hazaút egy fokkal könnyebb volt, megtaláltam a szétszórt kenyérmorzsákat, de ha még nem lettem volna eléggé vizes, találtam egy tavat a bringaúton. Mivel nem tudtam megkerülni, muszáj volt átgázoljak rajta. Súgok, nyári cipő, kamásli nélkül, mert ugye meleg van, és a kabátom háta szellőzik… Áh, nem ázott át mindenem…

Tehát egy és egy negyed óra alatt sikerült rommá áztassam magam, és ennek ellenére vigyorogtam, mint a hülyegyerek, hogy végre odakint lehettem. (Mellesleg szombat estére egészen jól sikerült lánynak öltözzek, na most kompenzáltam. Az imént mostam ki a hajamból a sarat…)

Most bőszen bízom benne, hogy jövő héten sem fognak dolgok esni az égből, és kicsit messzebbre jutok kevesebb vízzel a testrészeimen…