Nem tudom, hogy észrevette-e már valaki, de a legtöbb bejegyzés címe valamilyen zenéhez kapcsolódik (ami épp aktuálisan beakad a fejembe, és nem bírom kiűzni onnan) A mai cím az alábbi klasszikus alapján jutott eszembe, amivel kapcsolatban igyekszem nem belegondolni, hogy az ifjúságom zenéje már retronak számít:

Tehát a ma reggel úgy indult, hogy a helyi egyensúlygyakorlatba belebuktam, és hiába volt rajtam túrabakancs, sikerült elnyalni a jégen. Úgyhogy most itt ülök vizes nadrágban, és igyekszem relatív keveset mozogni, mert az meg az izomláz miatt fáj 🙂

Nade, mint tudjuk az izomláz a barátom, úgyhogy kiélvezem, hogy alig bírom felemelni a karom, és próbálok keveset nevetni.

Igazából új kondi edzést kaptam, aztán azért nyekergek, mert azt hittem kemény vagyok, de az első 4×1 perc plank+lebegőülés után kiderült, hogy lassan nem kapok levegőt, úgyhogy inkább összesem. Rátoltunk egy párszázezer guggolást és kitörést, majd a szoba sarkába való leroskadást. Már tegnap este sejtettem, hogy baj lesz, hát most érzem is.

Ma meg ülök vissza a görgőre, szinte már hiányzik (nem). Illetve ahogy most becsúszkáltam a munkahelyemre, azon gondolkoztam, hogy idén nagyon sokat nem fogok terepre menni (vagy sáros leszek), mert ez a sok nedv, ami most jég formájában áll a hegyen, az bizony sosem szárad ki. Ennek értelmében lassan elkezdek lélekben készülni a Szívásvárad maratonra, mert az biztosan nem lesz száraz idén (kétszer egymás után nem lehet ekkora szerencsénk). Viszont, hogy álljunk pozitívan a dolgokhoz, tavaly úgy nagyjából sikerült elkerüljem, de idén már tényleg nem úszhatom meg, és meg kell tanuljak sárban közlekedni. Állítólag, ha elég gyorsan mész, kicsapja a kerék a sarat és nem csúszik…