Most, hogy itt a tavasz, és tizenfokok röpködnek, szombaton muszáj volt menjek egy kicsit. Ugye már a múlt héten kiderült, hogy ez nem lesz olyan egyszerű menet, mert a hátsó kerekem bizony lapos.

Nosza, tegyünk bele belsőt!

  1. lépés: szedd ki a kereket a helyéről. Mert persze az csak úgy megy. Miközben Zoli próbálta kilazítani a tengelyt, azon gondolkoztam, hogy ez nyilván sikerülne nekem egyedül az erdő közepén, távol a civilizációtól…
  2. Most, hogy kint a kerék, már csak le kell szedni a külsőt a felniről. Szinte gyerekjáték: mivel nem fogta meg elsőre a tej (másodszorra se), ezért két felniszalag volt benne: egy vörös és egy fekete (Irodalmi lépegető. Na jó, abbahagytam). Visszatérve a felniszalagokra, a fekete gumiból van, ellenben egy cseppnyi tej sem maradt a kerékben (úgy egy hónap alatt elfogyott, azóta csak a szerencsémen múlt, hogy nem kaptam defektet). A tejnek viszont meg van az a fergeteges tulajdonsága, hogy összeragasztja a gumit a gumival. Annyira nem meglepő fordulat, hiszem pontosan ezért töltik a népek a kerekeikbe. Nos tehát, ott állunk (ülünk, majd fekszünk), hogy akkor ezt itt most szét kell szedni, de nem látszik, hogy hol ér véget a külső és hol kezdődik a felniszalag.
  3. Úgy egy jó fél óra szerencsétlenkedés után, ha sikerült legalább nagyjából egy darabban szétválasztani az összegyógyult alkatrészeket, már csak le kell vakarni a maradék rászáradt tejet a felniről és a külsőről. Ajánlom szeretettel minden ellenségemnek a hosszú, téli esték tartalmas eltöltésének…

Innentől bepattintani egy belsőt már semmiből sem tartott, és alig egy órával a tervezett után már indulhattam is.

Egyébként az úton Királyrétig meg vissza már semmi említésre méltó nem történt, leszámítva, hogy nagyon érzem, hogy kimaradt két hónap. Most már hiányzik a strukturált edzés, hogy folyamatos legyen a terhelés.

Na jó, egy képre muszáj volt megálljak hazafelé, hogy kiéljem kóros vonzódásomat a munkagépekhez:

img_20161119_152419