Month: november 2016 (page 1 of 2)

Dilemma – meg holnap is

A felettébb humoros cím után, belecsapok: szóval az van, hogy szeretem a nehezebb utat választani. És van egy olyan rossz (jó?) tulajdonságom, hogy ha nagy dolgokat a kis fejembe veszek, azt baromi nehéz onnan kiverni.

Na, részletek. Van ugye a Traktor. Imádom, nem adnám semmiért, az most már a másik felem. Soha annál jobb bringa nem kell, ő az első és az igazi. Az egy dolog, hogy megint egy vagyont kívánok rákölteni, de hát már megszoktam, hogy a bringázás bizony azzal jár, hogy mindig lehet találni VALAMIT, ami közepesen szükségtelen és sok pénzbe kerül.

De hát a Traktor az erdőbe való, nem egy szerda délutáni intervall edzésre a Sejcén. És amúgy is plátóian szerelmes vagyok a fogkrémzöld Bianchi országútikba, de az talán még nagyobb vagyon, mint egy jól szituált Traktor. (Sajnos a munkahelyem nem támogatja kellő mértékben a hobbimat, így sem fogkrémzöld, sem Bianchi nem lesz)

Szerintem már sejtitek, hogy mi lesz a dillemmám: kell-e nekem országúti?  (Nem bánom, ha a véleményeteket nem tartjátok magatokban, max kimoderálom :D)

 

PRO KONTRA
elsősorban kóros vonzódásom a munkagépek mellett az országútikhoz igazából nem tudok bringázni, és sokkal nehezebb megtanulni, mint montival
egy másik életérzés outin száguldani minden repedést ki kell kerülni, nem lehet úgy átzúzni mindenen, sokkal jobban kell figyelni
meg akarom tanulni, és talán már van elég tapasztalatom, hogy ne öljem meg magam az első úton nincs hova tenni
szeretem a kávét, és nem szőrös a lábam, és mint tudjuk, mindkettő alapkövetelmény az outizáshoz Zoli nem támogatja az ilyen irányú vágyaimat
az egyik lefontosabb: Peti szakmai támogatása, hogy erősebb és gyorsabb legyek még egy bringa = még egyszer annyi költenivaló
tulajdonképpen minden montis lány (és fiú) országútin edz kicsi vagyok, és gyenge, ott meg akkora az áttétel, hogy belehalok, ráadásul félek a sebességtől (mondjuk egyre kevésbé)

 

Szóval nagyjából ugyanannyi a pro, mint a kontra, úgyhogy nem vagyok meggyőződve. Mindenesetre Sipit kérdeztem, hogy mi a véleménye, Zolival vagy velem ért egyet. Az volt a válasza, hogy kérdezzem meg, melyikünk tud trackstancelni. Touchée.

 

Elvonási tünetek

Kezdjük is azzal, hogy ma reggel az elvártnak megfelelő, hatalmas lendülettel vergődtem ki az ágyamból: jeges hétfő reggel, amikor a legszebb álmomból ébreszt az óra, és az első mozdulattal zuhanok vissza, mert még azért izomlázam is van.

Mikor sikerült felkászálódni, és a reggeli kávémat is elkövetni, a kanapén ülve elméláztam azon, hogy ooolyan szépet álmodtam:

Sipivel és egy nagy csapattal voltunk bringázni, és Sipi mutatta nekem az utat, hogy csak engedjem neki, és lemegyek. Nem is volt baj, leszámítva, hogy nem volt rajtam bukó, és a bal lábammal nem tudtam becsatolni, de hát annyi baj legyen, volt erdő, meg kicsiTraktor, meg szép napos idő…. aztán felébredtem és el kellett indulni munkába.

Gyanítom megártott a szombati futkosás az erdőben, mert most meg visszahúz a szívem. Közben már csak pár napom maradt az első görgőzésig. Mondjuk az már jó lesz, az annak a jele, hogy egyre közelebb kerül a szezon 🙂

Hogy is van? Még 180 nap a Szilvásig!

#ThrowBackMonday

Jó kis Mátra, még ez is hiányzik, bármennyire is fájt

Jó kis Mátra, még ez is hiányzik, bármennyire is fájt

Századik – Nixi és a futás

Örömmel jelenthetem, hogy ezennel megszületett a századik bejegyzés! Amikor elkezdtem a blogot, még nem gondoltam, hogy lesz más is, aki olvasni fogja azokon kívül, akiknek (akaratukon kívül vagy belül) szerepet osztottam, de néhanapján vadidegen baltásgyilkosokról bringásokról tudom meg, hogy tulajdonképpen nem magamban beszélek 🙂

Egy ilyen alkalommal ismerkedtem meg Péterrel, a ForzaRacingből, aki elhívott, hogy próbáljam ki velük a terepfutást*. Gyorsan rábólintottam, hogy mért ne, de azért elgondolkoztam, hogy vajon fel fog e darabolni az erdőben fogom-e tudni tartani a lépést (nyilván nem). Mindenesetre szombat délután találkoztunk a Fenyőgyöngyén, mert innen szerencsére minden irányba felfelé visz az út. Ismert környék, bringával már párszor jártam erre, de kiderült, hogy ez így azért nehezebb. Most sorolom a kifogásaimat, amiért a reumás csiga is gyorsabb volt nálam: a minimális állóképességem is elmúlt mostanra és hamar kiderült, hogy nem vagyok egy őstehetség a futásban, ellenben a lelkesedésem és a kitartásom felülírja ezeket a dolgokat. Így aztán valahogy felküzdöttem magam az emelkedőkön, de hamar elment a kedvem a beszélgetéstől – úgy értem, 180+ pulzuson nem tudtam összetett mondatokban kifejezni magam, nem a társasággal volt a probléma 🙂  Péternek gyorsan leesett, hogy nem vicceltem, hogy lassú leszek, így a közel sík Panoráma út felé vettük az irányt, ahol már újra kaptam levegőt, és máris több kedvem lett szórakoztatni újdonsült futótársamat.

Az előre egyeztetett 35 perc helyett végül 50 lett belőle, a végére majdhogynem belejöttem. Megtetszett a dolog, és mire legközelebb újra elhívnak, talán már kicsit több erőm is lesz, és nem halok bele 🙂 Most sűrű pihenéssel házimunkával kúrálom az izomlázat, bár nem olyan vészes, mint gondoltam (a házimunka igen, az vészes. Kéne egy háztartási robot, aki megcsinálja helyettem).

Ma pedig Advent első vasárnapja van, ne felejtsétek el meggyújtani a koszorút az első gyertyát!

img_20161127_130658

Adventi “koszorú” Vikitől

*Illetve, hogy írjak róla új bejegyzést. Nem gondoltam, hogy ilyen menő dolog az én blogomon szerepelni 😀

Back to basics

 

Tegnap találkoztam Petivel, hogy átbeszéljük az idei év eseményeit, és a jövő terveit. Felkerült a léc, jó magasan van, egyelőre nyugodtan átférek alatta 🙂

Szóval a tavalyi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem vagyok teljesen tehetségtelen, és ha elég munkát befektetek, akkor akár még fejlődni is lehet.  Peti szeretné a helyezéseimet úgy nagyjából lefelezni (kac-kac). Azért ép ésszel átgondolva ezt, az első 5-ben végezni nem irreális, de hát jövőre még meghagyom Vikinek a dobogó legfelső fokát 🙂

Egyébként pedig félelmetes látni Peti szemében a csillogást, amikor megjegyeztem, hogy karácsonykor másfél hétig szabadságon leszek, mert így hosszabb/keményebb edzéseket is betervezhet. Nekem ez lesz a karácsonyi ajándék. Ezen kívül, néhány hét múlva a rettegett lépcsőteszttel zárhatom az évet, hogy pontos számokat lehessen beállítani az edzésekhez. Az mondjuk még fájni fog, de hát most mit tegyek, a szépségért ötödik helyért szenvedni kell.

Beszélgettünk a versenytaktikáról is: az egy dolog, hogy Zolival épp ellentétesen működünk, és nekem a szociális foglalkozás verseny előtti este nagyon fontos, de muszáj lesz vinni egy segítő kezet* , hogy ne egyedül rajtoljak, és valaki figyeljen rám is, ne csak én rohangáljak mindenki után.

Tehát kemény évnek nézek elébe, és a tanári kar sajnos ismét szerepet kapott, de hát majd csinálok sütit. Vagy ha azt szeretnétek, akkor inkább nem, majd eldöntitek 🙂

Viszont cserébe egy hetem maradt lógni, és halkan mondom, hogy ezen a héten alaposan ki is használom a dolgot: eddig hétfőn voltam a bringásfocin, és kész… Egy kicsit lelkiismeretfurdalásom is van, épp emiatt a ForzaRacingTeam meghívásának nem is tudtam ellenállni, és a tervek szerint szombaton felmegyek meghalni túlélőtúrára szóval szaladgálni a HHH-ra.

 

 

* Mi történik, ha a plüssmacinak leszakad a keze?
Belenyúl a fiókba és előveszi a takarékszövetkezet. #nixinapivicceisback

Inner Beauty

Most, hogy itt a tavasz, és tizenfokok röpködnek, szombaton muszáj volt menjek egy kicsit. Ugye már a múlt héten kiderült, hogy ez nem lesz olyan egyszerű menet, mert a hátsó kerekem bizony lapos.

Nosza, tegyünk bele belsőt!

  1. lépés: szedd ki a kereket a helyéről. Mert persze az csak úgy megy. Miközben Zoli próbálta kilazítani a tengelyt, azon gondolkoztam, hogy ez nyilván sikerülne nekem egyedül az erdő közepén, távol a civilizációtól…
  2. Most, hogy kint a kerék, már csak le kell szedni a külsőt a felniről. Szinte gyerekjáték: mivel nem fogta meg elsőre a tej (másodszorra se), ezért két felniszalag volt benne: egy vörös és egy fekete (Irodalmi lépegető. Na jó, abbahagytam). Visszatérve a felniszalagokra, a fekete gumiból van, ellenben egy cseppnyi tej sem maradt a kerékben (úgy egy hónap alatt elfogyott, azóta csak a szerencsémen múlt, hogy nem kaptam defektet). A tejnek viszont meg van az a fergeteges tulajdonsága, hogy összeragasztja a gumit a gumival. Annyira nem meglepő fordulat, hiszem pontosan ezért töltik a népek a kerekeikbe. Nos tehát, ott állunk (ülünk, majd fekszünk), hogy akkor ezt itt most szét kell szedni, de nem látszik, hogy hol ér véget a külső és hol kezdődik a felniszalag.
  3. Úgy egy jó fél óra szerencsétlenkedés után, ha sikerült legalább nagyjából egy darabban szétválasztani az összegyógyult alkatrészeket, már csak le kell vakarni a maradék rászáradt tejet a felniről és a külsőről. Ajánlom szeretettel minden ellenségemnek a hosszú, téli esték tartalmas eltöltésének…

Innentől bepattintani egy belsőt már semmiből sem tartott, és alig egy órával a tervezett után már indulhattam is.

Egyébként az úton Királyrétig meg vissza már semmi említésre méltó nem történt, leszámítva, hogy nagyon érzem, hogy kimaradt két hónap. Most már hiányzik a strukturált edzés, hogy folyamatos legyen a terhelés.

Na jó, egy képre muszáj volt megálljak hazafelé, hogy kiéljem kóros vonzódásomat a munkagépekhez:

img_20161119_152419

What a wonderful day

Mostanában a munkahelyemen elszaporodtak a feladatok. Itt az év vége, még gyorsan be kell fejezni azt is, amit el sem kezdtünk. Ennek eredményeképpen estére már úgy zsibbad az agyam, hogy nem annyira tudok gondolkozni.

Ilyen napokra van kitalálva a görgőzés – „sajnos” otthon még nem állítottuk fel az edzőközpontot (valami érthetetlen oknál fogva Zoli nem akarja, hogy a méregdrága, új gumiját koptassam a görgőn. Elképesztő.), így muszáj, volt elmenjek a konditerembe. Semmi másra nem vágytam, mint egy óra agyatlan, szigorúan monoton mozgásra, mellé pedig szintén agyatlan, és a lehető legkevesebb dallomot tartalmazó zenére.

Mivel a futás nem játszik, maradt az ellipszis tréneren egy óra intervall edzés. Szinte újjászülettem utána, képes lettem akár összetett mondatokat is alkotni.

Illetve, mivel régen írtam receptet, kettő is eszembe jutott. * Update: biztos be voltam tépve, de itt csak egy van. Fogalmam sincs, mire gondolhatott a költő.

Egyrészt kedd este, miután halálosan átfagyva hazaértem, kitaláltam, hogy nekem itt és most forró, csípős leves KELL. Ebből lett az ázsiai jellegű, dobálj bele mindent, amit találsz leves. Részleteiben az alábbiak:

Aprított fokhagymát, hagymát, gyömbért elkezdtem pirítani. Szórtam rá kurkumát, őrölt köményt, curry port, sáfrányos szeklicét, egy kanál szójaszószt és egy kanál halszószt. Ezeket kicsit összefőztem, utána rádobáltam egy kockázott édesburgonyát és egy kis sütőtököt. Amikor kicsit ezek is megpirultak, felöntöttem vízzel, és szentségtörő módon egy zöldségleveskockával. Amikor már majdnem megfőttek, elmorzsoltam egy könnycseppet szárított chilit, beledobtam egy marék gombát, és maradék fagyasztott zöldborsót. A végén úgy 25 deka kockított csirkemellet is. Mikor minden megfőtt, felöntöttem egy kókusztejet. Ebből mondjuk mehetett volna több is, de kizártnak tartottam, hogy még egyszer kimenjek a hidegbe.

Nos, ebből úgy számoltam, hogy akkor majd én jól viszek másnap ebédet. Hát, annyira jól sikerült, hogy végül majdnem az egészet megettük…

Kép nincs, mert hát sok minden volt, csak dekoratív nem, de ez ugye jellemző a kajáimra.

Napom -.-

2016. november 13. vasárnap, délelőtt 10 óra.

Odakint verőfényes napsütés, 3 fok. Gyakorlatilag tél, de úgy megtetszett, hogy kedvem támadt egy órát lazán tekerni. Úgyis le kell mosni a Traktort, mert a dobogókövi sár már rákövült.

Előkotrom az összes tél cuccomat: dupla zokni, dupla nadrág, aláöltőző, mez, télikabát, sál, sapka, hosszúkesztyű. Mikor így teljes harci díszbe vágtam magam, gyors check: lapos a hátsó kerék. Szupi, már izzadok, de így nem lehet elindulni. Elő a pumpát, bemelegítésnek 2,2 bar.

Majd megkeresni, hogy honnan süvít kifelé a levegő… Gyakorlatilag olyan lendülettel ereszt, hogy lett egy lökhajtásos bringám, de ezzel most nem tudok elindulni. Akkor ma nem bringázok…

Ellenben Zoli kitalálta a frankót:

Csak tape legyen kéznél

Csak a Tape

Szóval igen, a Tape ismét bizonyított: leragasztottuk a defektet, hogy legalább a mosóig eljussak, mert így belsőt se lehet beletenni.

Mindenesetre most szép tiszta (és lapos…) aztán majd kerül bele egy belső, télire elmegy, tavaszra meg egy rendes felni, amiből nem tűnik el a tej két hónap alatt. De ha már itt tartunk, Sipi, hogy is van az ZTR Crest? 🙂

How to be a mountainbiker?

Régi video, de akárhányszor előkerül, és mindig mosolyt csal az arcomra:

Illetve van országútis verziója is:

Azért lássuk be, az irónia mögött egy kicsit mind magunkra ismertünk… 🙂

Egyébként kicsit uborkaszezon van, nehéz ilyenkor a versenyszezon után – alapozószezon előtt témát találni. Ilyenkor van idő elmélkedni, kitalálni a következő lépéseket, és terveket szőni a világ leigázására. Illetve nézni kifelé az iroda ablakán, hogy ilyen szép, napos időben inkább az erdőben kéne az avarban feküdni, mert mégis ott volt az a kő túrázgatni, utána forralt bort inni és megvitatni az élet nagy kérdéseit, pl. milyen kereket is vegyek jövőre.

Ehelyett korán sötétedik és már nincs idő kimenni munka után, nagyon hideg van, és még elő kell túrni a téli ruházatot, illetve lógni, amíg lehet, és nem kell görgőre mászni.

Juteszembe, van új görgőnk! Zoli szerezte, ez már nem mágnes, hanem folyadékos, és a bringa saját váltójával lehet az ellenállást szabályozni. Mondjuk ez nekem biztos fájni fog még, de legalább a görgő csendes, és jobban hallani a zihálásomat vidám nevetgélést 160+ bpm-en.

Szóval akkor hajrá november!

Furasport kalauz – kerékpáros foci

Egy korábbi BringaExpon láttuk már a srácokat bringás focizni, de Sipi közbenjárásának hála, ki is próbálhattuk.

Összerántottuk a csapatot, és tegnap este túlestünk az első (a többieknek második) „edzésen”.

Amikor megláttam a rendelkezésre álló járművet, elgondolkoztam, hogy ezzel vajon hogy fogok elindulni? Meghajtásilag fixi, de a nyereg a felsőcső meghosszabbításaként ül a kerék fölött, és a kormány is inkább két szarv, mint amennyire az ember egy kormányt elképzel, tehát azon túl, hogy két kereke van, és tekerni kell, másban nem nagyon hasonlít egy hétköznapi bringára.

Nos az első ijedelem után ráéreztem, hogy hogyan kell használni a járgányt, legalábbis képes voltam elindulni, kiállva tekerni, és közepesen görcsösen kapaszkodni a kormányba. Elnézve Sipi könnyedségét, még van hova fejlődni, mindenesetre rém viccesen néztünk ki mindannyian.

Amit nem gondoltam, (azon túl, hogy kétségeim voltak, hogy vajon tekerni sikerül-e), hogy ez mennyire nehéz. Nyilván az, hogy még nem tudunk lelazulni, hanem eléggé mereven ragaszkodtunk a kormányhoz, és hogy szokni kell ennek a bringának a mozgását, sokat nehezített, de nem gondoltam, hogy valaha abban fogok megizzadni, hogy megpróbálok megállni egy bringán.

Az óra felénél eljutottam én is oda, hogy a trackstandinget is megpróbáljam. Hááááát 🙂 Monjduk, hogy a többieknek egész jól ment, de nekem így elsőre még inkább a két másodperc utáni felborulás sikerült.

Dani (az edzősrác) egy ponton megjegyezte, hogy azt szeretné elérni a kamasz tanítványainál, amit velünk egy fél óra alatt: néma csend a teremben, és mindenki feszülten koncentrál 🙂

A végére úgy tűnt, nem vagyunk teljesen reménytelenek, úgyhogy most beterveztük a hétfői focit. Jó móka, próbáljátok ki!

Pár kép a mókáról:

20161107_200239 20161107_200219 20161107_200109

Elérhetőség: kerekparfoci.hu

Hello Világ!

A szemfülesebbek kiszúrhatták, hogy a legutóbbi bejegyzésben némi spoilert rejtettem el. Íme hát, lerántom a leplet, megszületett a saját, különbejáratú domainem! 🙂

A költözés zökkenőmentes lebonyolításában és az új dizájn kialakításában aktív résztvevők Sipi és Ricsi voltak, ezúton is köszi a technikai supportot! Jövök egy mustáros muffinnal 😉

 

Older posts