Tegnap megvolt az idei utolsó olyan edzés, ami kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy engem verseny előtt lélekben felkészítsenek az eljövendőkre.
Úgy értem, hogy felmentünk a HHH-n a BB körre (…), hogy na majd én jól lejövök a bárhol. Gergő talált is nekem egy kellemes kövest, hogy akkor ott jól menjek fel. Jól esett (nem), de legalább a tetején megpihenhettem végiggondolni az életem. Aztán ha jól nem is, de lejöttem – kivéve azt a köves részt, amiért ott voltunk. Mire leszenvedtem magam, Ricsi is befutott, aki ezen felbuzdulva visszazavart, hogy most nem biciklitologatásért jöttünk. Megmutatta a Traktornak, hogy mit is kell csinálni, és hogy nem is para, szóval villámsebesen üljek fel, és jöjjek le. Kicsit már unom, hogy folyton imádkozni kell, hogy elinduljak, de majd kinövöm ezt is egyszer. Addig meg legalább elviselik, hogy visszabeszélek, aztán úgyis lejövök.
Ez a BB kör elég jó, van benne minden, ami kell (és az is, ami nem). Szép hosszú emelkedő, amire azt hiszed, hogy a kanyar után vége, de igazából csak ott lesz meredek. Aztán a kis kedvenc emelkedőm, amin még tavasszal gyakoroltunk, hogy fel tudok-e menni rajta (eleinte nem sikerült). Most is megálltam az aljában, hogy hát, ez ma nem, de mikor megindultam, valahogy csak azt vettem észre, hogy fenn vagyok a tetején. Mondjuk ezen én is meglepődtem, de sokat segített, hogy már ismertem a nyomot, hogy merre lehet megoldani.
Lefelé meg persze jó kis köves, sokkal kimosottabb lett, mint volt tavasszal. Meglepő fordulatkéni, mivel ez egy kör, vissza is jutottunk az első köveshez, ahol most már megállás nélkül végigmentem! Valami csak ragad rám, a koszon kívül is.
A második lecke mára a farolgatás volt, hogy ne féljek, ha kicsit csúszik a hátulja. Nos, ez még nem annyira megy 🙂
Közben persze folyamatosan csörgött a hátam, mert Zoli és Sipi is a környéken kószált, csak a haladó pályán – úgy értem Normafa sípálya, felfelé. Már ahogy meséltek róla, is kedvem lett volna megnézni (szigorúan fentről, ahogy tolják :))
Megegyeztünk, hogy valahol találkozunk (ne kérdezzétek, fogalmam sem volt hol járunk), felfelé a HHH kilátó felé. Pont egy lejtősebb részen sikerült összeszedni a fiúkat, és végre sikerült is kicsit kicsúsztatni, állok nagy büszkén, mire Zoli első mondata, hogy a hát mit csinálsz, a drága Schwalbe gumit koptatod??? Na szupi, így hallgasson az ember a tanári karra 🙂
14224885_10209155724747817_6972232439350511079_n
Ez itt Zoli, a képet meg Sipitől loptam el 🙂
Mi a panoráma utat választottuk a kilátó felé (Sipinek és Zolinak jó volt a híres Szuszogón), amit végre tudtam értékelni is (mert már le mertem nézni), tényleg szép ez a rész, főleg így a naplementében. Ellenben ez is könnyebb lett, mióta utoljára itt jártam, gyanítom, mert nem akartam épp meghalni, és mert azért csak fejlődök valamennyit.
Az utolsó aszfaltos részt már nem annyira akartam fel a kilátóig, sötétedett, hirtelen nagyon éhes lettem, elfogyott a vizem, és már nagyon el is fáradtam. Bánatomra, mire felvergődtem, nem lehetett csoportképet csinálni, mert már erősen sötétedett.
Lefelé már csak az aszfalt várt, haladó szinten – lámpa nélkül, a töksötétben.

 

Kicsit azért megnyugtatott ez a a kör, kaptam egy kis önbizalmat, hogy menni fog ez. Innentől még egy hét edzés, és utána már csak a túrázások lesznek. Ebből azért remélem még jutni fog idénre 🙂