Szeptember 1, becsengettek. Nekem meg harangoztak…
Na jó, ennyire nem komoly a helyzet, de a Mátrán úgy néz ki, sikerült elkapjon valami nyavalya. Eddig csak fájt a torkom, most már köhögök is. Csodajó érzés. Viszont nem rossz a közérzetem, ezért tegnap úgy gondoltam, hogy ha dolgozni tudok, akkor edzeni is. Hát, hülye ötlet volt, nem kívánta a szervezetem a terhelést. Legalább mára is nyertem egy pihenőnapot, csak nem tudom, hétvégén így hogy lesz ebből Nagy hideg-hegy.
img_20160831_191038
Dunapart Verőcénél. Mintha még nyár lenne
Viszont mérhetetlenül elszomorít, hogy már hivatalosan ősz van. Oké, még nem kell temetni, süt a nap (nehogy szomorú légy… ) Ellenben be kell látni, hogy nem soká vége a szezonnak. Az utolsó versenyre készülök, de már valahogy fogy a lelkesedés, pedig szeretném, ha jól sikerülne. Még két hét, és az is meglesz. Azért a társaság miatt nagyon várom, három nap ámokfutás. Előtte azért nem lenne rossz menni még egy kicsit HHH-n, csak úgy a hecc kedvéért. Meg mert a múltkori seb lassan begyógyul, kell másik.
Kassa után nem is tudom. Fura lesz nem edzeni ennyit. Indul a két hónap pihenő decemberig. Azért mondjuk a pihenő erős túlzás, kapok egy-két hét lazítást, utána trx, bodyart, spinning, hétvégi bringázások…. Nem kell megijedni, nem fogok ellustulni. Sőt, a watt/kg arányomat is javítanám kicsit, és így, hogy lesz szabadidőm, talán fogok tudni főzni is. 🙂
A Topmaraton összefoglalóval még lógok, azt majd megejtem, ha lesz összesített eredmény. Kíváncsi vagyok, hogy hova jutottam így a négy verseny után.

 

Illetve nem tudom, emíletettem-e (biztosan), hogy nehezen viselem a hideget és a telet úgy en block, szóval álljon itt e remekmű reményhalként, hátha még nincs vége a nyárnak:
Egyébiránt pedig közeledik a névnapom (szeretem a fekete csokit, csak mondom :)), és anyukam megkérdezte, mit szeretnék. Még gondolkozom, hogy mondjam-e neki a karbon kormányt, amire alapvetően semmi szükségem, de mégiscsak menő.