Peti múlt héten azt mondta, hogy csináljak lányos dolgokat. Tegnap este már éreztem, hogy ebben igazán jó vagyok: vasárnap este átjött a csillámpóni hadosztály fele = három fiúval néztem a meccset és közben söröztünk, a hétfő esti program pedig a Brigéciollal való láncmosás. A friss seb a térdemen már gyógyul. Van kérdés? 🙂
Lassan kezdem látni a következő két hetet, és hát mit ne mondjak, ijesztő. 5 nap múlva Duna, amivel az a legnagyobb bajom, hogy egyáltalán nem ismerem a pályát. Ez az egy a Topmaratonok között, amit nem láttam, és ezért tartok tőle. Aztán valahogy majdcsak végigmegyek rajta, csak jól kell beosztani az erőt. Továbbra is első 10 lány közé kerülni a cél, de a tavalyi eredményeket megnézve, mindenki nagyon erős. Szereztem szintrajzot, csak a kis lelkem megnyugtatására:
Jó halvány, de a lényeg látszik

Ha ezen túl leszek, akkor jön csak a neheze. Jövő héten már csak három napot kell dolgozni, utána irány Bad Goisern, vár az F táv. Ahogy néztem, egész sok magyar lesz, sőt, egész sok magyar lány. Remélem, fogok találkozni velük! 🙂