Mindenekelőtt szeretném megköszönni a rengeteg segítséget, amit az elmúlt három napban kaptam, el sem tudjátok képzelni milyen hálás vagyok azért, hogy ennyit törődtetek velem! Külön köszönöm Gerinek és Gergőnek (figyeltem!:)), meg Sipinek és Zolinak azt a támogatást, amit kaptam, hogy soha nem hagytak egyedül és a végtelen türelmet, amit tanúsítottak irántam, mert nélkülük biztosan nem jutottam volna ki az erdőből. Legalábbis nem egy darabban… 🙂
Na jó, befejezem az ömlengést, mert még elbízzák magukat 🙂
Próbálom rövidre fogni, de nem hiszem, hogy ennyi élmény belefér egy bejegyzésbe, így biztosan több fog születni. 
Péntek
Köszönhetően erős ráhatásomnak (értsd, kihisztiztem), sikerült pénteken már 11 után útra kelni Sopron felé, hogy még aznap beleférjen egy kis tekerés, hiszen mint ahogy említettem korábban, edzésnap nem maradhat el. Csak akkor kaptam ki, amikor kiderült, hogy a másik autóval érkezők megálltak egy kávéra útközben, csak nekünk nem lehetett… 🙂
 Érkezés utáni első sokk: úgy volt, hogy majd én a B csapatot viszem magammal egy navival, és majd mi a gyerekpályán elbohóckodunk, amíg a nagyok kiélik magukat. Kiderült, hogy NINCS B csoport. Mennem kell a nagyfiúkkal. Szupi, ezek tuti kiborulnak az én tempómtól… (spoiler: nem borultak ki, én meg nagyon igyekeztem)
A szállodai kávé és átöltözés után már 4-kor teljes harci díszben vártuk a rajtot: négyen indultunk felfedezni a hegyet. Őszintén szólva, én nem kicsit féltem: egyrészt ismeretlen terep, fogalmam sem volt mennyire fogom erővel bírni a hegyeket, ők nem tudják, mennyit bírok, másrészt pedig egyedüli lányként nehezített pályán vagyok. (El sem merem mesélni, miket hallottam, nagy dózist kaptam a hétvégén, az orosz zsepi csak a kezdet :)) – Oké, Bea végül velünk jött szombaton, és nem csak én voltam lány,de ő profi, előre húzza a csapatot, nem hátra.
Mivel Geri csinált útvonaltervet, követtük az utasításait (jobbra – janem, az a bal… vagy várjál…mégis a jobb!:)) szép lassan (alig 173-as pulzussal) felgurultunk egy kilátóig. Az emelkedőn felfelé menet kérdezték, hogy itt le mernék-e menni. Mondtam, hogy kizárt. Jó, mert arra megyünk haza… Na remek, pánik, első felvonás. Gondoltam mindegy, még van időm aggódni, egyelőre felfelé kell haladni.  Feltekeregtünk, mentek a lefelék is, jobban mint gondoltam, mígnem egy kilátóhoz értünk (a farkas meg a villanyszereléshez, ugye), mert onnan indul a DH pálya. Pánikroham, második felvonás: és én hogy jövök le??? Mert hogy nem a DH pályán vagy amelett a freeride-on, az tökbiztos… Zoli elment kicsit előre, hagy élvezze kicsit a bulit, a két Geri meg beálltak technikázni velem. Na jó, azért az meglepett, hogy egyszercsak HGeri kikapta a nyergemet, hogy így biztos eléggé hátra tudom tolni a fenekem a lejtőn. Végülis az lett, hogy egyikül elől fogta a kormányomat, a másik hátul támasztott, hogy fel tudjak ülni és kipróbáljam, hogy hogyan lehet hátrafelé kilépni a pedálból. Tulajdonképpen bejött a taktika, mert ugyan sokat toltam lefelé, de sokkal több helyen lejöttem, mint gondoltam. (Nem, nem a DH-n, hanem mellette!) A végén már lankásabb volt, ott majdnem mérhető sebességem is lett, meg is lepődtek, hogy a gyökereken meg pici bukkanókon átmegyek stressz nélkül. (Én is.)
Ezek után a hazafelé vezető köves lejtőt, amin felfelé jöttünk (és akkor még azt hittem, hogy az para lesz), már majdnem élveztem is. A szállodánk mögött egy kis kertkapun jöttünk be, Geri mondta is, hogy a végén még lesz egy lépcső, számítsak rá, de simán lemegyek. Hát én számítottam… gyakorlatilag fékezés nélkül jöttem le a 9 fokos lépcsőn, a srácok azt hitték, legalább lassítok… 🙂 Mondjuk utólag nem lett volna baj, ha megnézem, min megyek le, de komolyan élveztem. 
Tanulság, hogy szeretem a sziklás-gyökeres részeket (amíg száraz és nem túl meredek) és a lépcsőket. 
Ez még csak a bemelegítés volt, 12 km, 350m szint. 
Vacsira odaért az egész Banda, 20-an egy pillanat alatt eltüntették a cukkínis muffinokat (de csak mert nem tudták miből van), és néhány fröccs után ideje volt nyugovóra térni, hiszen hosszú nap állt előttünk. Akkor még nem tudtam, mennyire…. (folytatás itt…)