Akadt ma hajnalban egy szabad órám, úgy gondoltam, kihasználom. Mivel ilyen kevés időre nehéz bármilyen komolyabb terepre eljutni, maradt a Sejce, a helyi hegy (mellesleg kavicsbánya, csomó vicces táblával, hogy robbantási terület és társai. Ezeket nyilván nem vesszük komolyan, amíg ki nem kerget az őr onnan, hogy talán mégsem kéne tűzijátékká változni)

Nagy lendülettel megindultam, aztán gyorsan rájöttem, hogy olyan szembeszél fúj, hogy letépi a fejem…szerencsére ez nem történt meg, de azért végig ellenszélben menni nem volt olyan vidám.

Tulajdonképpen csak azért mentem, hogy megnézzem, mennyire sáros az út, és jelentem, tök száraz! Kár, hogy nem volt több időm, menekülhettem volna megint a kutyák elől, és még jobban kiderült volna, hogy még gyenge vagyok – egyelőre többet toltam felfelé, mint tekertem, de hát annyi baj legyen, végülis csak március van. Idén (sőt életemben) először mentem egyedül minimálisan is terepre, szóval egyelőre még bennem volt a para, hogy jönnek a farkasok és széttépnek, ami teljesen reális elképzelés a nyaralók mögött, hiszen annyira nem távolodtam el a civilizációtól, de sosem lehet tudni. Így viszont megvan a kis gyakorlós köröm, tavaly óta nem veszett el, és ugyan még félek rajta, de ide ki tudok járni délutánonként és ha ezt megszokom, akkor nem lesz sehol para!

Viszont ilyen szép idő volt:

A szép zöld korlát nem kellett volna, de más tereptárgyat nem találtam

Szóval sunshine, happiness, love, peace és társai 🙂