Ahogyan néhány éve elmésen megállapítottam, a kocka azért jó reklámhordozó, mert sokoldalú (Szia Fanni! 🙂 ), és ennek az egyensúly dolognak is sok oldala van, nekem meg közlési kényszerem.
Elsőre az egyensúlyról az alábbi video jutott eszembe:
Így edz egy világbajnok… azért nagy labdán guggolgatni elég nagy bulinak tűnik (szerintem nagyobbakat esnék, mint tavaly a Bükkön…) Mondjuk a szabadgörgő is egy remek találmány, az oké, hogy ha rajta van az ember, és teker, akkor nem dől el, de elképzelésem nincs, hogy arról hogy szállnak le. (rengeteg video van a kezdeti próbálkozásokról, egy estét el lehet tölteni vele, ahogy mások bénáznak – legszebb öröm a káröröm) Hiába, ehhez a sporthoz elengedhetetlen az egyensúlyérzék, és lássuk be, mindig van hova fejlődni! Nincs más hátra, mint gyakorolni….
A másik vonal, hogy kicsit áttérjünk mély-filozófiai kérdésekre (a helyesírás ellenőrző erre felajánlotta a molyfilozófiai kifejezést. Kommentben várom ennek értelmezését, a helyes megfejtők között kisorsolok egy buksisimogatást): szóval az életünkben lévő egyensúly a második téma. Baromi nehéz megtalálni az arany középutat, hogy mindenkinek jó legyen, és úgy nagyjából jusson idő mindenre. Itt arra célzok, hogy heti 40 óra munka (plusz alsó hangon napi két óra utazás) mellett nem egyszerű beszorítani még 8-10 óra edzést, anélkül hogy valaki ne nyávogjon valamiért. Ez leginkább én vagyok, hogy hiányoznak a kis barátnőim, meg hogy sosem alszom eleget, és hogy egyek megfelelően, SÜSSEK SÜTIT ha pl. a Bringabandásokkal találkozunk (természetesen ilyenkor virslis lekvárosat).

Erről át is kanyarodtam a kajálásra. A bringázás mellett van még egy hobbim (azon túl, hogy itt összevissza beszélek), a főzés-egészségeséletmód-sütihegyek köre. Ezt egyensúlyba rántani a legnehezebb, mert ehhez még gondolkozni is kell. Nem fogok ebből receptes blogot csinálni, de elképzelhető, hogy megírom néha, hogy mit szoktunk enni. Szerencsére Zoli (gyk.: férj) jól viseli a furcsa kajáimat, eddig mindent megevett, amit elétettem (a szalvétát, evőeszközt, tányért csak a legritkább esetben), és mostanában már néha szemléli ferde szemmel, hogy miazazöldmármegint. A legnagyobb kihívás olyan kaját elé rakni, ami egyrészt finom, másrészt meg úgy nagyjából van benne némi tápanyag is és nem fog fél óra múlva a hűtőben kutatni, hogy mit lehet megenni. A következő táplálkozástudományi feladatom, hogy kitaláljam, mit vigyen el magával edzőtáborozni – lehetőleg ne forduljon le a bringáról már az első órában, és estére is legyen valami értelmezhető, ami helyrerántja a gyomrában háborgó zseléket. Hosszútávon meg erősen gondolkozom, hogy egy táplálkzástudományi MSc szerintem nekem jól állna. Mert még nincs elég papírom arról, hogy okos vagyok…(és persze szép és szerény is 🙂 )